2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.

ZENEFORUM, 2014. május. 12. hétfő, 12:06, 1504 olvasás, evy

​A Watch My Dying és a Wackor a 2000-es évek elején, kezdő bandaként rengeteget játszott együtt. Nemcsak az akkori underground egyik bugyrának számító Marco Polo Klubban, hanem még közös turnét is nyomtak. Azóta eltelt sok-sok év, mindegyik banda ment a maga útján, de tavaly mindegyikőjük új kiadvánnyal jelentkezett. A WMD a 4.1-et adta ki, ami 2009 óta az első kiadványuk volt, a Wackor pedig Dramatically Different címmel adott ki új lemezt - mit ad isten - szintén 2009 utáni első életjelként.

ZENEFORUM, 2014. január. 16. csütörtök, 18:18, 1717 olvasás, evy

​Elkészült a WMD első klipje a 4.1 című anyaghoz a Harmatátkozó című dalra. A film kapcsán Eszenyi Imre a zenekar basszusgitárosa a következőket árulta el:


ZENEFORUM, 2014. január. 07. kedd, 23:38, 1810 olvasás, evy

​A főváros egyik legkitartóbb eseménysorozatának a 11. kiadásán a két alapzenekar – a Watch My Dying és a Cadaveres – először mutatja be új lemezét a fővárosi közönségnek.


ZENEFORUM, 2013. július. 12. péntek, 11:55, 1866 olvasás, evy

​A július 13-án, a budapesti DürerKertben megrendezésre kerül a III. Tattoo The Sun Fesztivál és Tetoválásverseny, amely minden eddiginél változatosabb programokkal várja a látogatókat.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 4 db. listázva 1-4   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM