2022. május. 23. hétfő, Dezső napja van.

ZENEFORUM, 2022. május. 13. péntek, 13:28, evy

Florence Welch és zenekara elöljáróban négy dalt is megjelentetett a lemezről. A King, a Heaven Is Here, a My Love és a Free klipjét Autumn De Wilde rendezte (a lemezborítót is ő fényképezte), aki korábban dolgozott már együtt Beckkel, a Spoonnal, Ryan Adamsszel, a Tegan and Sara-val, 2020-ban pedig elkészítette első egész estét nagyjátékfilmjét, a Jane Austen regényén alapuló Emma.-t.

ZENEFORUM, 2022. május. 02. hétfő, 16:45, evy

Április 29-én jelent meg a budapesti metalcore/deathcore műfajú Nest of Plagues második nagylemeze, a To Kill A God. Az album a különböző mentális problémákkal – szorongással, depresszióval, függőségekkel – való megküzdés nehézségeit járja körül, majd a 14 dalon keresztül végül megérkezik egy olyan állapotba, ahol sikerül együtt élni ezekkel az életet uraló démonokkal.

ZENEFORUM, 2022. április. 20. szerda, 14:57, evy

Már évek óta legendának számítanak, mégis csak most jelentették meg első albumukat. A svéd EDM supergroup 2010-ben adta ki első közös dalát, amely a One (Your Name) címet viselte, és Pharrell Williams vokálozott benne. Ezután előrukkoltak még öt gigaslágerrel (köztük a Don’t You Worry Childdal), majd 2013-ban villámgyorsan fel is oszlottak.


ZENEFORUM, 2022. március. 30. szerda, 10:29, evy

A mainstream sellout továbbviszi a Tickets To My Downfall örökségét, és most már szinte biztosan állíthatjuk, hogy Machine Gun Kelly búcsút intett a klasszikus hiphopnak. Ennek a lemeznek a producere is Travis Barker volt, akivel már az előző albumon is együtt dolgoztak – írja az album kapcsán a Universal.

ZENEFORUM, 2022. március. 11. péntek, 15:33, evy

Florence Welch és zenekara már három dalt megjelentetett május 13-án megjelenő, ötödik stúdióalbumáról. A King, a Heaven Is Here és a My Love klipjét Autumn De Wilde rendezte (a lemezborítót is ő fényképezte), aki korábban dolgozott már együtt Beckkel, a Spoonnal, Ryan Adamsszel, a Tegan and Sara-val, 2020-ban pedig elkészítette első egész estét nagyjátékfilmjét, a Jane Austen regényén alapuló Emma.-t.

ZENEFORUM, 2022. február. 26. szombat, 12:44, evy

„Mielőtt elkezdtünk dolgozni az új albumon, feltettük magunknak a kérdést: vajon van-e még elég üzemanyagunk a tartályban?” – mondja a zenekar frontembere, Klaus Meine, utalva a Gas In The Tank („Üzemanyag a tartályban”) című dalukra.

ZENEFORUM, 2022. február. 24. csütörtök, 21:11, Janurik János

​Már csak órák választanak el az év egyik nagy visszatérésétől, a Tears For Fears új albumának boltba kerülésétől. 17 évet váratott magára ez az anyag, így érhető, hogy fokozott az érdeklődés a rajongók részéről.

ZENEFORUM, 2022. február. 04. péntek, 14:38, evy

Embernek maradni egy digitális világban - nagyjából így foglalhatnánk össze a brit zenekar legújabb lemezének fő témáját. Egy borzasztóan népszerű probléma, amely a pandémia miatt csak még szembetűnőbb lett, és amelyiről szerintük nem lehet eleget beszélni.

ZENEFORUM, 2021. december. 03. péntek, 21:21, evy

A világhírű dalokat a filmben szerepelő színészek előadásában hallhatjuk: Ansel Elgort (Baby Driver, Csillagainkban a hiba), Ariana DeBose (Hamilton), Brian D’Arcy James (13 okom volt, Spotlight – Egy nyomozás részletei), és Corey Stoll (Kártyavár, Éjfélkor Párizsban) mellet Rita Moreno is feltűnik a lemezen. Moreno egyébként a musical korábbi, 1961-es filmadaptációjában is szerepelt, és ő a három, valaha élt színész egyike, aki Oscar-, Emmy-, Grammy-, Tony-, és Peabody-díjat is kapott már.

ZENEFORUM, 2021. október. 22. péntek, 12:06, evy

A lemezen olyan klasszikusok újrakevert változatait hallhatjuk, mint a Hang Fire, a Waiting On A Friend (amelyben a világhírű szaxofonos, Sonny Rollins is közreműködik), vagy a Start Me Up, ami azóta a zenekar himnuszává vált.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 1000 db. listázva 1-10   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

Bede Zsolt (1926)

Patti Labelle (1944)

Baltimora (1957)

Bognár Évi (1973)

Jewel (1974)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM