2019. november. 19. kedd, Erzsébet, Zsóka napja van.

ZENEFORUM, 2018. szeptember. 04. kedd, 10:30, 628 olvasás, evy

Tom Odell éppen fellép a Madison Square Gardenben Billy Joellel, Sir Elton Johnnal ebédel, harmadik albumának októberi megjelenését készíti elő, és közben egy vadonatúj koncertet rak össze az új turnéra, mely 2019. február 8-án Budapestet is érinti.

ZENEFORUM, 2018. július. 04. szerda, 10:16, 609 olvasás, evy

Az egyik legnépszerűbb amerikai reggae csapat július 11-i, budapesti koncertje az A38 Hajón kerül megrendezésre. Már közel két évtizede, hogy középiskolai barátságokból a SOJA megalakult, amikor még egy pincében egymást tanították a reggae zene gyökereire – és zenélni.

ZENEFORUM, 2018. június. 29. péntek, 12:53, 701 olvasás, evy

Július 24-én ismét hazánkban köszönthetjük a Judas Priestet, akik ez alkalommal a Papp László Budapest Sportarénát veszik be. Csak nagyon kevés olyan zenekar van, aki ennyi mindent elért karrierje során, és ilyen sok bandára volt hatással, mint a Judas Priest. A csapat – Rob Halford énekes, Glenn Tipton és Richie Faulkner gitárosok, Ian Hill basszusgitáros és Scott Travis dobos – júniusban kezdődött európai turnéja várva-várt új albumuk, a Firepower megjelenéséhez kapcsolódik.

ZENEFORUM, 2018. június. 05. kedd, 14:44, 498 olvasás, evy

Öt hét múlva adja szigetes fellépése után első önálló budapesti koncertjét a legnépszerűbb amerikai reggae banda, a SOJA. Addig is tíz érdekesebb információ a zenekarról, nem csak rajongóknak. A SOJA július 11-i koncertjére jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül, a Ticketpro országos hálózatában, valamint a Barba Negra Track oldalán és a helyszínen is.

ZENEFORUM, 2018. május. 23. szerda, 12:05, 471 olvasás, evy

A Brit Floyd, a világ legjobb Pink Floyd tribute show-ja 2018-ban újra turnéra indul, egy különleges összeállítással a Pink Floyd 1973-as ikonikus lemezének, a The Dark Side of the Moon megjelenésének 45. évfordulója kapcsán. Ez a csodálatos előadás Budapesten is látható lesz 2018. november 20-án a Barba Negra Music Club színpadán.

ZENEFORUM, 2018. május. 17. csütörtök, 11:53, 1017 olvasás, evy

Az este az angol MF Robots fellépésével kezdődik majd, akiknek a zenéje soul, R&B, funk és popzene keverékéből áll, és amely a 3 millió albumot eladó The Brand New Heavies alapítója, dalszerzője és zenei rendezője, Jan Kincaid, valamint Dawn Joseph-t énekesnőből áll. Debütáló albumuk The Music for Robots címmel május 4-én jelent meg, olyan vendégművészek közreműködésével, mint Anderson.Paak, Gregory Porter vagy Joss Stone.

ZENEFORUM, 2018. január. 11. csütörtök, 16:17, 544 olvasás, evy

A varázslatosan egyedi hanggal rendelkező Rod Stewart, akinek többek között olyan slágereket köszönhetünk, mint a Sailing, The First Cut Is The Deepest, Rhythm Of My Heart,  Baby Jane vagy a Maggie May, 8 év után visszatér Magyarországra vadonatúj showjával, január 29-én a Budapest Arénába. 

ZENEFORUM, 2018. január. 11. csütörtök, 16:12, 1213 olvasás, evy

Már csak február 2-áig kell várni, hogy újra Budapesten köszöntsük a legendás triót, akik Global Spirit elnevezésű koncertturnéjuk újabb szakaszával tértek vissza a télen Európába.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 8 db. listázva 1-8   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM