2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.

ZENEFORUM, 2015. július. 11. szombat, 14:55, evy

​Az utóbbi időkben nem volt hiány hazai Suicidal koncertekből, egyedül a tavalyi évet kellett kiböjtölnünk, hogy idén június végén ismét hazánkban őrüljön meg Cyco Miko és csapata, ez alkalommal a Budapest Parkban.

ZENEFORUM, 2015. július. 02. csütörtök, 17:18, -smart-

​Az idén 20 éves jubileumát ünneplő Djabe zenekar 2015-ben ismét a Genesis legendás gitárosával, Steve Hackettel turnézik. Együttműködésük egy közös lemezfelvétellel kezdődött 2003-ban, azóta rendszeresen játszanak egymás lemezein, 2007 óta pedig koncerteznek, turnéznak is együtt.

ZENEFORUM, 2015. június. 24. szerda, 13:19, Vígváry Gábor

​Annak idején magát, a Nyugatot jelentették számunkra az osztrák határ túloldalán méltóságteljesen forgó szélturbinák, ezeket látta meg először a videóért, csokiért, Gorenje hűtőért kizarándokló magyar abból a másik világból, ami még a rendszerváltás után is megőrizte varázsát. Időközben sok minden felzárkózott idehaza a kinti minőséghez, a fesztiválkultúra is...

ZENEFORUM, 2015. június. 19. péntek, 13:11, evy

​Kicsivel több, mint egy év után tért vissza Magyarországra a Hellyeah, ezúttal a budapesti Barba Negra Club-ba jöttek el, szándékosan klubkoncertet szervezve.


ZENEFORUM, 2015. június. 09. kedd, 15:22, evy

​Június elsején a Barba Negra Track színpadán lépett fel a svéd banda, akik legutóbbi, War Eternal című korongjuk bemutatása apropójából járják épp Európát.

ZENEFORUM, 2015. június. 04. csütörtök, 21:59, evy

​Pontosan hét hónapos eltéréssel már másodszor lépett fel Budapesten a német heavy metál banda, az Accept. Legutóbb október 26-án jártak nálunk, akkor a  PECSA-ban az ausztrál Damnations Day-jel. Ez alkalommal viszont a szintén német The New Roses és az orosz származású Red’s Cool társaságában tértek vissza a Barba Negra Clubba.

ZENEFORUM, 2015. március. 22. vasárnap, 17:26, evy

​Míg a március 15-i Nemzeti Ünnepen ki-ki másképp emlékezett meg az 1848-49-es szabadságharc hőseiről, észak felől egy kisebb finn hadsereg lépett be hazánkba, hogy a kokárdák és a nemzeti trikolor árnyékában egy hatalmas pagan-folk-death portyát rendezzen a Barba Negra Music Clubban.

ZENEFORUM, 2015. február. 12. csütörtök, 23:46, ZeneFórum

Sokaknak igazi piros betűs ünnep lett február 5-e, amikor 11 év, és a számos városi legenda övezte Sportszigetes koncert után visszatért hazánkba az iowai banda. Nem csoda hát, hogy a nagyérdemű igazi rajongóként, elfogult lelkesedéssel fogadta Corey Taylort és társait az Arénában.

ZENEFORUM, 2015. január. 27. kedd, 15:32, ZeneFórum

​Nem tudtam, mit is várjak a szombati PeCsás bulitól. Az Epica és a Dragonforce is egyre nagyobb név a műfajában. Világszerte milliók szeretik a zenéjüket, engem mégsem ért el soha egyik sem igazán. Persze ettől még mindkettőjüket megnézem, ha itt járnak, akárhányszor csak tudom, hiszen élőben minden más. Sokszor azt a zenét is kifejezetten élvezem koncerten, amit amúgy otthon nem szeretek hallgatni. Így hát nem volt kérdés, hogy ezen a bulin is tiszteletemet teszem.

ZENEFORUM, 2014. december. 09. kedd, 21:03, Nagy Katalin

​A dél-afrikai Seether Budapestre is ellátogatott az orosz Prana kíséretében. A frontember Shaun Morgan a buli után még sokáig együtt szórakozott a rajongókkal.

« első oldal   |   előző oldal   |   Összesen 303 db. listázva 211-220   |   következő oldal   |   utolsó oldal »
Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM