2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Roger Waters – Budapest SportAréna 2018.
Dátum: 2018. május. 06. vasárnap, 18:14 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
2013 után ismét hazánkba látogatott a legendás zenész-dalszerző, aki újra egy ritkaságszámba menő hangzás- és látványvilággal örvendeztette meg a nagyérdeműt. Szólóturné ide vagy oda, most is egyértelműen a Pink Floyd-klasszikusok kerültek előtérbe – mindössze négy saját szerzemény kapott helyet a programban –, és ahogy azt már Waters-től megszokhattuk, politikai állásfoglalással se bánt csínján a budapesti koncert során sem.

Egy-egy olyan örök érvényű szerzeményt, mint a Wish You Were Here, vagy az Another Brick in The Wall mindig élmény élőben hallani, hát még ha tökéletes, szinte hátborzongatóan hangos és közben mégis tiszta hangzás is kíséri, ami mellett esély sincs arra, hogy az ember mellett ülő/álló hangja elnyomja a produkciót, vagy épp a sajátja okoz kínos pillanatokat másoknak. Az említett két opus volt számomra egyértelműen az első szett két csúcspontja, utóbbi vizuálisan megspékelve egy rabruhába öltöztetett gyerekkarral, amit levéve előjött az aztán egész estét végigkísérő üzenet: Resist (ellenállás).

rw-8.jpg

Bár épp kezdett erősen felpörögni a koncert, mégsem volt zavaró az itt beiktatott szünet, ami után aztán a vizualitás és a kissé talán eltúlzott propaganda került középpontba. Az aréna tetőszerkezetéről hirtelen a közönség fölé eresztették a füstölgő kéményű Battersea Powerstationt, a gigantikus, innentől kivetítőként funkcionáló szerkezet mellé pedig természetesen megérkezett a legendás Pink Floyd-disznó is. Majd jött az est másik főszereplője, Donald Trump, minden lehetséges módon kifigurázva, köztük persze disznóként is. Aztán megkapták magukét a világ egyéb vezetői is, mi közben egymást váltották a slágerek: Dogs, Pigs, Money...

rw-3.jpg

A hivatalos programot az Eclipse zárta, majd egy rövid, kétszámos ráadásblokk maradt még szerda estére: kissé hosszúra nyújtott zenekar-bemutatással, egy Motherrel, s végül egy tökéletes Comfortably Numbbal búcsúzott a 74 éves zenész a hazai közönségtől.

rw-4.jpg

Setlist:

Set 1:

Speak to Me
Breathe
One of These Days
Time
Breathe (Reprise)
The Great Gig in the Sky
Welcome to the Machine
Déjà Vu
The Last Refugee
Picture That
Wish You Were Here
Play Video
The Happiest Days of Our Lives
Another Brick in the Wall Part 2
Another Brick in the Wall Part 3

Set 2:

Dogs
Pigs (Three Different Ones)
Money
Us and Them
Smell the Roses
Brain Damage
Eclipse

Ráadás:

Mother
Comfortably Numb

rw-14.jpg

rw.jpg

rw-2.jpg

 rw-5.jpg

rw-6.jpg

rw-7.jpg

rw-9.jpg

 rw-10.jpg

 rw-11.jpg

rw-12.jpg

 rw-13.jpg


Megosztás:
További koncertek

2024. március. 09. szombat, 13:16

2024. március. 07. csütörtök, 15:56

2024. március. 04. hétfő, 18:04

2024. február. 26. hétfő, 20:41

2024. február. 15. csütörtök, 22:19

2023. december. 31. vasárnap, 11:23

2023. december. 13. szerda, 22:40

2023. december. 10. vasárnap, 22:39

2023. december. 05. kedd, 20:38

2023. december. 05. kedd, 11:47

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM