Hozzáteszem, erős doppingként funkcionált még az együttes egyik tagjának, Robert Görlnek – akivel korábban egy online-interjút is készíthettem – a meghívása, és egy esetleges backstage-találkozás esélyének megvillantása is. Úgy éreztem, ennél erősebb motiváció egy koncertlátogatásra már nem igazán adódhat egy elektro-fan életében, és nagy izgalommal vetettem bele magam a március 3-i estébe.
Bár, az évszaknak megfelelően, az Elevate fesztivál záróakkordjaként meghirdetett koncert fedett helyszínt kapott – a város Lend néven futó művész-negyedében található Orpheumban –, mégis örömmel konstatáltuk, hogy meglepően enyhe a március este, és laza-dzsekisen neki lehetett vágni Graz belvárosának. Az Orpheum bejáratánál kiállított-kivilágított DAF-plakát megadta az alaphangulatot, és izgatottan vártuk az este fénypontjait, Robert Görl és Gabi Delgado-López kettősét. Bent a teremben éppen a Lady Lynch nevű poszt-punk-gót zenekar adta elő meglehetősen depresszíven csengő szerzeményeit. Meglepően sokan voltak kíváncsiak a nem túl könnyen emészthető produkciójukra, de a közönség igazán a DAF-koncert kezdetét jelző intróra töltötte meg a termet.
Ahogy már bevezetőmben említettem, egy később nálunk is divatossá váló zenei stílus – melyet olyanok képviselnek, mint a Nitzer Ebb, a Front 242, vagy a (szintén Düsseldorfból érkező) Die Krupps – létrehozója volt a DAF, akik a punkot ötvözték a minimál elektronikával, és mindezt – az underground klubok örömére – táncolhatóvá is tették.
A dalaikat inkább sámánszerű mantrázással előadó, mintsem éneklő Gabi még 60felett is bőven szuggesztív színpadi egyéniség. A remek fények és az Orpheum brutál jó akusztikája pluszban rásegítettek, hogy a DAF-élmény még ütősebb legyen. Apropó, ütős... A szekvencerek kreálta hipnotikus zenei alapok mellett muszáj megemlítenünk Robert tűpontos, feszes dobjátékát, mellyel dobgépeket megszégyenítő módon tolta egész este a ritmust. Ha mindehhez hozzávesszük az egyébként pont a gráci zenei főiskolára járt zenészt a ’80-as évek végén ért szörnyű autóbalesetet, melyben majdnem életét veszítette, és jobb karját is műtéti úton kapta vissza, azt hiszem igazi zenei bravúrról beszélhetünk.Szóval, hatalmas reszpekt!
A dalmenetre sem lehetett panasz, hiszen minden olyan szám elhangzott, amitől aDAF egy máig unikális elektro-csapat, és nem véletlenül szerepelnek akönnyűzenei lexikonokban. A hedonista himnusz és későbbi filmcím-adó dal, a Verschwendedeine Jugend, a német megosztottság idején született, de máig aktuális Kebabträume,a polgárpukkasztó szövegű, gyakran félreértelmezett Der Mussolini – melyet nemrégiben Giorgio Moroder is remixelt –, a hipnotizálóan lüktető Sato Satovagy a Greif nach den Sternen, a szexuálisan túlfűtött Sex unter Wasser vagy a Liebeauf den ersten Blick, aztán a költőien homoerotikus Der Räuber und der Prinz, a világvége hangulatú Als wär’s das letzte Mal és végül a feloldozást adó Allesist gut mind-mind felcsendült azon a kora márciusi estén.
Gabi számolatlanul locsolta magára és a publikumra a bekészített palackokból a vizet, teljes széltében-hosszában bemozogta a színpadot, gesztikulált,mozdulatai mind-mind a dalok mondanivalóját támasztották alá, teljesen bevonta a közönséget a játékba, Robert ezalatt a háttérből adta alá a lovat, azaz, az ütemet. Miután a ráadásblokk is lement, és ismét felgyúltak a teremben a fények, mindenütt elégedett arcokat láttunk magunk körül, a korban vegyes összetételű közönség soraiban. Ebből (és az új DAF remixeken) is látszik, hogy egy lassan 4 évtizedes pályafutással büszkélkedő, stílusteremtő együttes nemcsak nosztalgia-bulikat tarthat, ha zenéje generációkon átívelő.
A koncert után hagytunk magunknak és a fellépőknek is egy kis lélegzetvételnyi időt, majd bekopogtattunk az öltözőbe. Gabi még nagy fordulatszámon pörgött, sörrel kínált, majd elárulta, hogy a vízlocsolósdi nála nem csupán show-elem, hanem a vérkeringés karbantartása miatt is kell, Robert csendesen üldögélt, elmondása szerint rendkívül kifárasztja egy ilyen intenzív dobolás. Turnéra már nem indulnak, inkább csak egy-egy fellépést vállalnak be, pár alkalommal. A koncert és annak helyszíne egyébként nekik is nagyon tetszett, jó hangulatú buliként értékelték. Az ilyenkor kötelező közös fotó és dedikálás után a tökéletes elégedettség és fáradtság vegyes elegyével indultunk haza. Nagy szavak már nem hangzottak el a buliról, néhol a csend többet mond – főleg két öreg Depeche Mode-rajongónak.
Az élménybeszámolót idáig érleltem magamban, talán még nem veszítette aktualitását a dolog, és egy héttel az event után is úgy érzem, hogy – DAF-osan fogalmazva – „elpazaroltam volna az ifjúságom”, ha nem megyek el erre a koncertre. Köszönöm Robert, köszönöm Gabi – das ist DAF!
Janurik János
2024. március. 09. szombat, 13:16
2024. március. 07. csütörtök, 15:56
2024. március. 04. hétfő, 18:04
2024. február. 26. hétfő, 20:41
2024. február. 15. csütörtök, 22:19
2023. december. 31. vasárnap, 11:23
2023. december. 13. szerda, 22:40
2023. december. 10. vasárnap, 22:39
2023. december. 05. kedd, 20:38
2023. december. 05. kedd, 11:47