2019. szeptember. 22. vasárnap, Móric napja van.
Az érzés, amit nem lehet meghatározni – Anathema, A38 Hajó, 2012. október 9.
Dátum: 2012. október. 19. péntek, 16:08 Forrás: ZeneFórum Szerző: DéJvid
​Írni kellene valamit erről a koncertről. Mondjuk olyat, hogy melyik dalokat játszották, milyen volt a hangzás, a fények. Meg hasonlók. De egyszerűen nem lehet. Semmit sem adna vissza az élményből. Még az sem, ha azt írnám, hogy életem egyik legjobb koncertje volt. Pedig tényleg az volt.



Írni kellene a vendég együttesről is, A DOG CALLED EGO csapatáról. Ez még talán menni fog. A post-rockot játszó hamburgi trió hangulatos zenéjével tökéletes felvezetést szolgáltatott az Anathema-nak, ám mégsem volt könnyű beléjük kapaszkodni. A záró Thank You például mindent elárult róluk: legalább négyszer hittem azt, hogy „na, most lesz vége a számnak”, de mindig előkerült még egy újabb téma, egy újabb fokozás, amit aztán lassanként bontogattak ki, mint türelmes gyerek a karácsonyi ajándékot. Így aztán hömpölygő muzsikájuk kétségtelenül kellemesen elringatott az A38 fedélzetén, de idővel azért nyűgössé is tett. Már ők is meseszerűen szóltak, az állig gombolt fehér inges, szemüveges basszer srácot meg mintha a szomszédos IBM-ből rángatták volna ki a fellépés erejéig.


A bemelegítő zenekart is már közel telt ház fogadta, az ANATHEMA színpadra lépésekor pedig végképp elfogytak a szabad helyek a bárka gyomrában. És valamikor fél 10 magasságában elkezdődött… az, amire nehéz szavakat találni. Amikor érzed előre, hogy itt megráznak majd, olyan dolgokat hoznak elő belőled, amiknek a létezéséről bár tudsz, de nem akarsz szembesülni velük. És mégis, ahogy ezt a hat liverpooli átnyújtja neked dalok formájában, az olyan, mint egy bátorító ölelés, ami után veszel egy mély levegőt, mosolyogsz – és közben törölgeted a szemed.


A kezdő Untouchable, Part 1 nyitó dallammenetétől megvolt ez az érzés. Amiről ők is azt éneklik, hogy nem lehet meghatározni. Elválsz, vagy az élet elszakít valakitől, és mégis azt tudod mondani, belső békével és nyugalommal: tovább kell lépni. Ahogy azt a gitáros Danny mesélte a nekünk adott interjúban. Ennek az egésznek a szellemiségében nem volt váratlan, hogy az utolsó két lemez legszebb darabjait játszották el nekünk. Az Anathema nem dalokat, hanem csodákat ír. Aki látta ezt a koncertet, megerősíthet ebben. Dreaming Light, Thin Air, Lightning Song: többek is, mint élő bizonyítékok. Vagy ott az Everything: az igazi felszabadultság, a billentyűk mögött a zseni Daniel Cardoso futamaival.

anathema1.jpg

Nem is marad más, mint a megbékélés. Hiszen ahogy a Natural Disaster sorai is mondják: nem számít, mit mondok, nem számít, mit teszek, nem tudom megváltoztatni, ami történt. És ahogy ezt az egy nap híján születésnapos Lee Douglas elénekelte… micsoda hangja van annak a lánynak! Az Anathema zenéjét jellemző természeti képek is szinte ott voltak a szemünk előtt. A tenger, a napfény, a végtelen mezők, a vihar ereje, az utána következő csend, a belső tájak, amiken néha oly’ rögös az utazás. Mégis meg kell tenni. Mind ott voltak a szemünk előtt. Vagy a szemhéjaink mögött. Mert néha nem lehetett nem lehunyt szemmel hallgatni ezeket a dalokat. Closer, The Beginning and the End, A Simple Mistake, Universal: micsoda kiteljesedés van bennük, szinte hangról-hangra, ahogy egyre nagyobbak lesznek a hullámok… de nem menekülsz előlük, hanem várod, hogy elborítsanak. És micsoda hangzással: tökéletes volt! Ahogy az egész este.

anathema14.jpg

De mielőtt véget ért volna ez a felemelő bő 2 óra, még ott volt a Flying, és benne az a refrén, amit olyan hangosan énekeltünk, hogy valósággal elnyomtuk Vinny-t a mikrofon előtt. Persze nemcsak az egyes embereknek, az Anathema-nak is van múltja. De hogy nem érdemes túl sok időt ott tölteni, azt jól jelezte, hogy a 2000 előtti időkből csak négy dalnak jutott hely aznap. Deep és Emotional Winter a ’99-es Judgementről, a tényleges zárás pedig mi más lehetett volna, mint a Shroud of False és a Fragile Dreams kettőse.

anathema13.jpg

Még jó, hogy az elején elhatároztam, hogy nem írok dalcímeket. De hát az élet nem mindig a következetességről szól. Hanem inkább érzésekről. Márpedig az Anathema szerzeményei csordultig vannak velük. Érzésekkel, amiket nem lehet meghatározni. Ez a koncert tele volt olyan pillanatokkal, amik napokig a levegőben tartják az embert. Centikkel a föld felett. Pillanatok, amiket meg kell élni. A jelen pillanatai. Amikre azonban jó emlékezni. Pillanatok, amiket nem lehet meghatározni. Olyanok, mint az érzések.


Megosztás:
További hírek

2019. szeptember. 21. szombat, 14:27

2019. szeptember. 21. szombat, 13:08

2019. szeptember. 19. csütörtök, 15:06

2019. szeptember. 19. csütörtök, 14:15

2019. szeptember. 18. szerda, 18:51

2019. szeptember. 18. szerda, 12:41

2019. szeptember. 17. kedd, 16:03

2019. szeptember. 17. kedd, 15:50

2019. szeptember. 17. kedd, 10:27

2019. szeptember. 16. hétfő, 15:55

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM