2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Arch Enemy - Barba Negra Track 2015.06.01.
Dátum: 2015. június. 09. kedd, 15:22 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Június elsején a Barba Negra Track színpadán lépett fel a svéd banda, akik legutóbbi, War Eternal című korongjuk bemutatása apropójából járják épp Európát.

Amikor először hallottam az Arch Enemy névre hallgató svéd death metal együttesről, még nem is tudtam, hogy az énekesük egy nő. Amikor ezt elmesélték nekem egy kicsit ledöbbentem, na jó, konkrétan elhagytam az állam. Meg nem mondtam volna, hogy az a brutális hörgés egy apró szőke nőből jön ki. Bár sajnos az azt a felállást Angela Gossow-val soha nem láthattam, amit azóta is nagyon bánok, azonban nagy örömömre olyan énekesnőt sikerült találniuk az együttesbe, akit már előző zenekarával sikerült nagyon megszeretnem. Így nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy az Arch Enemy ismét Budapestre látogat június elején.

Arch Enemy live

Bár a két bandának különböző a stílusa, mégis úgy gondolom, hogy Alissa White-Gluz jó választás volt. Hétfőn már másodszor volt szerencsém az Agonist-ból „átigazolt” Alissa-s felálláshoz. Ezúttal a Barba Negra Trackben ahová a német Drone és a hazai Agregator kísérte őket. A 2014-es Rockmaraton fesztiválon láthattam először őket, ahol nyilvánvalóan a legtöbb számot az abban az évben kiadott új albumjukról, a War Eternal-ról játszották. Sajnos a fesztiválok nem arról híresek, hogy egy korrekt repertoárt elő lehetne adni rajta. Persze egy fesztiválon sok minden nagyon más, a hangulata és a közönség összetétele is. Hétfőn azokkal találkozhattam kerítésen innen és túl, akiket igazán ez a banda érdekelt. Persze itt már belefértek olyan tipikus dolgok, amik nem hiányozhatnak egy koncertről, mint például a közönség húzása, hergelése, kisebb kommunikáció kifelé, amire egy fesztiválon esetleg nincs idő. Itt már egyébként azért egy színesebb és az eddigi diszkográfiát jobban átfogó zenei palettát hallhattunk. Az olyan új albumos számok mellett, mint a You Will Know My Name vagy a War Eternal című felcsendültek régi klasszikus dalaik is, mint a My Apocalypse vagy a Nemesis. Azért azt hozzá tenném, hogy számomra nagy szívfájdalom, hogy az új albumon nem használták ki Alissa hangjában rejlő lehetőségeket, hisz ő Gossow kisasszonnyal llentétben a tiszta énekkel is igen jól bánik.
 Ennek ellenére is úgy gondolom, hogy a legutóbbi lemezük kifejezetten erőtől duzzadó, ami nagyban köszönhető a Nevermore mester Jeff Loomis érkezésének. És ami a legszembetűnőbb, ezek a dalok pár régebbi szerzeménnyel ellentétben élőben is ugyanolyan súllyal dörrennek meg mint ha albumon hallgatnánk. Úgy néz ki a Loomis-Amott párossal végre elérte a tökéletes gitárhangzást a csapat.

Arch Enemy live

Azért örülök, hogy egy kicsivel “higgadtabb” körülmények között is láthattam őket, nem csak egy zsúfolt fesztiválon, na nem mintha itt nem lettünk volna elegen.

Közben majdnem megfelejtkeztem a két előzenekarról. Hogy őszinte legyek az Agregator-ról sikerült lecsúsznom ezért róluk nem tudtam meg valami sokat. De a Drone-t sikerült elcsípnem és azt kell, hogy mondjam, kevés jobb programot tudok elképzelni az Arch Enemy elé, mint egy hideg barna sör társaságában egy igazi darálós, modern metál hangzású, energikus produkciót hallgatni a kora nyári kánikulában a Duna jobb partján. Remek felvezetés volt, egy szinte tökéletesre sikeredett Arch Enemy koncert elé.

Arch Enemy live

Arch Enemy Setlist:

Khaos Overture (Intro)
1-Yesterday Is Dead and Gone
2-Burning Angel
3-War Eternal
4-Ravenous
5-Stolen Life
6-My Apocalypse
7-You Will Know My Name
8-Bloodstained Cross
9-Taking Back My Soul
10-As the Pages Burn
11-Dead Eyes See No Future
12-Avalanche
13-No More Regrets
14-No Gods, No Masters
15We Will Rise

Ráadás:

16-Tempore Nihil Sanat  
17-Never Forgive, Never Forget
18-Snow Bound
19-Nemesis
Fields of Desolation (Outro)

Szöveg: Angel
Fotók: Máté Évi 

További képek:
https://picasaweb.google.com/110460467476276834924/ArchEnemyBarbaNegraTrack2015


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM