2019. november. 22. péntek, Cecília napja van.
A szúnyogok megtalált paradicsoma
Dátum: 2013. július. 29. hétfő, 22:53 Forrás: ZeneFórum Szerző: DéJvid
​Első alkalommal hívták életre a balatonszemesi Rock Beach Fesztivált, és hogy a szervezők nívós rendezvényt álmodtak meg, arra bizonyíték volt, hogy az első nap headlinereként a Paradise Lost lépett fel. A brit gótikus zenekultúra immáron 25 éves exportcikke megharcolt a hőséggel, a bogarakkal és a hangzással – de jelentjük: győztek!



A Rock Beach az új fesztiválok minden báját és hátrányát felvonultatta: a bejutás valamilyen rejtélyes oknál fogva elég nehézkes volt, majd végül varázsütésre mégis megkaptuk az akkreditációnkat. A kérdésekre is igen tétova válaszokat kaptunk, cserébe viszont mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, így interjúnk a Paradise Losttal is tető – és konténer – alá került. Elsőre megdöbbentően nagynak tűnt a fesztivál mérete a látogatók számához képest, ám ahogy a sötétség lassanként felváltotta a tűző napot, úgy szállták meg a sportpályának látszó területet a fémzene hívei. Mire a Lost a deszkákra penderült, már egyáltalán nem volt kínos a küzdőtéren ácsorgók sűrűsége.

plost01k.jpg

Egy PL buli mindig lutri: vagy elkapják a fonalat a szigetországi bánatmetal elsőszámú helytartói, vagy épp pocsék napot fognak ki, és csak illendőségből és rutinból zenélnek. Szerencsénkre az előbbi valósult meg, és - a 2010-es Szigetes fellépés után - a Paradise Lost ismét egy remek koncerttel örvendeztette meg hazai híveit.

plost04k.jpg

Talán sosem volt még ennyire egyben a Greg Mackintosh gitáros fenomén által vezetett csapat; és mára a korábban némileg bizonytalan dobos, Adrian Erlandsson is tökéletesen olajozott alkatrészként kapcsolódott a gépezethez. Nick Holmes énekes gyakran a formáció gyenge láncszeme élőben, de ezen az estén szinte hiba nélkül teljesített. Mi több, tőle szokatlan módon szemmel láthatóan élvezte a bulit, és több alkalommal fanyar humorát is megcsillogtatta.

plost07k.jpg

Külön harcot vívott a színpad lámpáihoz ellenállhatatlanul vonzódó szúnyogokkal és éjjeli lepkékkel („ezek felfalnak élve”), amikor pedig lenyelt egyet belőlük, megjegyezte: ha most feldobná a bakancsát, legalább mindenki tudná, ez minek köszönhető. Ráadásul ezt stílusosan az As I Die végére időzítette. A fesztivál szponzori sörét is megkóstolta a színpadon, és a helyes kiejtés felől is érdeklődött, majd frissiben megszerzett tudásával („Szálon”) később is elbüszkélkedett. Arról már nem is szólva, hogy jobban ízlett neki, mint az angol nedűk. Az Erased kezdő zongora dallamainál – amik samplerről jöttek – pedig hátramutatott: „a billentyűknél egy bogár”. Nagyon élt Mr. Holmes, ehhez kétség nem férhet.

plost10k.jpg

A hangmérnökről ez csak időlegesen volt elmondható, mert bár alapvetően korrekt volt a hangzás, Aaron gitárját előszeretettel mosta bele a távoli Balatonba, és Greg héthúrosa is lehetett volna helyenként hangosabb. A gitárok döngölése különösen hiányzott az Honesty In Death záró témájánál, viszont a Tragic Idol címadója már kellő erővel dörrent meg.

plost02k.jpg

Ezúttal végre nem 60 vagy 75 perces programmal állt színpadra a Lost, hanem a negyedszázados múltjukhoz méltón kitöltötték a rendelkezésükre álló másfél órát (és még így is egy csomó albumukat hanyagolták). Attól sem féltek, hogy kevésbé egyértelmű dalokat vegyenek elő, így bólogathattunk a Widow-ra, a Soul Courageous-ra és a Praise Lamented Shade-re is. Az ugrálásra késztető Erased még egy elektronikus alapot is kapott, amit haverom „lakossági techno”-ként jellemzett; az As I Die-Pity the Sadness kettősben pedig Nick megénekeltetett bennünket.

A frontember tényleg élvezte a bulit, hiszen néha képes volt elszakadni a kétségbeesetten markolt mikrofonállványtól, és majd minden számban hergelte a nagyérdeműt, hol tapsra, hol hangos tetszésnyilvánításra buzdítva minket. Hozzá hasonlóan a dobos Adrian haja is alaposan megrövidült, így Greg maradt az egyetlen igazán sörényes a bandában: mintha a többiek helyett is növesztené derékig érő fürtjeit.

plost08k.jpg

A haja mellett a gitárjátéka is látványos és teljesen egyedi volt: gyönyörű dallamokat hozott például az Enchantment, a Faith Divides Us – Death Unites Us, vagy a Fear of Impending Hell alatt is. Steve Edmondson basszer ezúttal is visszafogottan járatta ujjait a húrokon, Aaron Aedy gitáros viszont a tőle megszokott lelkesedéssel hintázott előre-hátra, vagy éppen derékból rázta kopasz fejét.

plost03k.jpg

Óriási élmény volt beleénekelni a balatoni éjszakába a One Second zseniális sorait, vagy együtt harsogni Nick-kel azt, hogy „say just words to me”. Hogy ők is valóban jól érezték magukat nálunk, azt alátámasztja, hogy szinte rögtön a koncert után feltöltöttek egy fotót a Facebookra, amit az énekes készített a színpadról; a kísérő szövegben pedig meg is köszönték az estét.

plost05k.jpg

Külön megjegyezném még, hogy az éjszaka ellenére is rekkenő hőségben stílusosan, szinte talpig feketében léptek fel – kivéve Nick kék farmerját – vagyis megadták a módját a koncertnek; nem fürdősportban és atlétában mászták meg a deszkákat. Néhány előadó tanulhatna tőlük ilyen téren…

plost06k.jpg

A Paradise Lost jelenség a fémzene tengerében. Egy hatalmas, sötét szikla, a tetején ódon kastéllyal, ami szilárdan dacol a viharokkal és a tenger hullámaival. Sosem lesznek olyan magasságokban, mint a 90-es évek közepén, de itt vannak, léteznek, alkotnak; és 25 év elteltével is képesek minőségi, kiváló koncerteket adni. Mint ahogy tették azt Balatonszemesen is.

plost09k.jpg

(Fotók: Máté Évi)


Megosztás:
További hírek

2019. november. 22. péntek, 14:19

2019. november. 22. péntek, 14:12

2019. november. 22. péntek, 13:58

2019. november. 22. péntek, 13:09

2019. november. 22. péntek, 13:01

2019. november. 22. péntek, 12:27

2019. november. 21. csütörtök, 11:40

2019. november. 21. csütörtök, 11:27

2019. november. 20. szerda, 14:54

2019. november. 20. szerda, 11:33

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM