2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Új dallal rukkolt elő a Rolling Stones
Dátum: 2020. április. 24. péntek, 12:43 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A legendás zenekar remekül megágyazott az új megjelenésnek azzal, hogy hétvégén feltűnt a One World: Together At Home című jótékonysági műsorban: az ő előadásukról cikkeztek talán a legtöbbet. (És természetesen arról, hogy a Lady Gaga nevéhez fűződő esemény segítségével 128 millió dollár gyűlt össze, amit az utolsó centig a koronavírus ellenszerének kutatására és fejlesztésére, valamint helyben és regionálisan tevékenykedő civil szervezetek működésére fordítanak.)


A The Rolling Stones körül újraéledt hype egyébként nem véletlen: ez a videó magáért beszél. A Living In A Ghost Town című vadonatúj dal munkálatait a zenekar Los Angelesben kezdte, Londonban folytatta, az utolsó simításokat pedig a tagok saját otthonukban végezték.

„Az úgy volt, hogy a Stones még a karantén előtt stúdióba vonult – aztán úgy gondoltuk, hogy az egyik dal, amin dolgoztunk, nagyon passzolna a mostani helyzethez. A Living In A Ghost Town végleges változata az otthonainkban készült el: reméljük, nektek is tetszik!” – mondta Mick Jagger a single-ről.

A zenekar többi tagja is mesélt egy kicsit arról, hogy miért pont most és miért pont ezt a dalt választották. Charlie Watts például azt mondta, hogy nagyon szeretett rajta dolgozni, és reméli, hogy a rajongók is érzik és értik majd azt a különleges hangulatot, ami szerinte árad ebből a szerzeményből.



Ronnie Woodsot meghatotta a sok rajongói üzenet, amit az utóbbi időben kaptak – ő nekik is szeretne kedveskedni a Living In A Ghost Townnal.

Keith Richards pedig a tőle megszokott módon, kicsit nyersebben fogalmazott: „Térjünk a tárgyra. Ezt a dalt több, mint egy éve raktuk össze Los Angelesben, egy új album részeként. Aztán beütött a szar, és Mickkel úgy gondoltuk, hogy kéne belőle egy végleges verzió, ami most itt is van. Vigyázzatok magatokra!”

 

Megosztás:
További ajánlók

2024. március. 20. szerda, 11:24

2024. március. 08. péntek, 13:00

2024. március. 02. szombat, 11:29

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 11. vasárnap, 11:33

2024. január. 24. szerda, 12:30

2024. január. 12. péntek, 09:00

2024. január. 08. hétfő, 16:02

2024. január. 06. szombat, 13:16

2024. január. 06. szombat, 07:30

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM