2019. április. 23. kedd, Béla napja van.
Óceánokat átszelő új lemezzel érkezik az Evergrey
Dátum: 2019. március. 19. kedd, 06:00 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​Az 1993 óta működő svéd Evergrey egyik legfőbb törekvése, hogy kiemelkedő teljesítményt tudjon nyújtani egy olyan zenei színtéren, ahol egyre inkább az elcsépelt és a formátlan zenei megoldások válnak általánossá. A Tom S. Englund énekes által vezetett együttes neve egyet jelent a kiemelkedő hangszeres tudással és dalszerzői képességekkel, amit a megszokott rock&roll kliséknél jóval összetettebb szövegek tesznek teljessé.


A csapat tagjai közt találjuk Tom mellett a Therionból ismert basszusgitárost, Johan Niemannt, továbbá Jonas Ekdahl dobost, Rikard Zander billentyűst és Henrik Danhage gitárost. Az Atlantic című legfrissebb lemez a Hymns For The Broken trilógiájának harmadik része.

„Ahogy a 2014-es Hymns és a 2016-os The Storm Within, az új lemez is az életünk eseményeiről és élményeiről szól” – mondta el Englund. „Alakították emberi kapcsolatok, szépség és sötétség, szerencse és gyász, szerelem és gyűlölet, kétségbeesés, öröm, és minden más, ami az élet velejárója. Az élet pedig olyan, mint egy utazás az óceánon, távoli partok felé hajózva.” Erre a kontinensek közötti utazás képre utal a Jacob Hansen hangmérnök által kevert lemez címe is.

A témának és a Giannis Nakos görög alkotó által készített borító képi világának megfelelően a lemez hallgatói egy különleges expedícióra készülhetnek fel a progresszív metal zene viharos tengerén. A Silent Arc című nyitótétel például rögtön a csapat eddig legbrutálisabb arcát mutatja meg: Johan szerint egy ilyen nótát inkább a Behemoth-tól várhatna az ember.



Englund azt is elmondta, hogy az Atlantic eddigi legösszetettebb lemezük, ami minden olyan összetevőt tartalmaz, amiért a rajongók kedvelik az Evergrey-t. Egy biztos: a csapat zenéje úgy emelkedik ki a tucatzenék masszájából, ahogy egy kiváló alapanyagokból készített ebéd tűnik ki a gyorséttermi kaják közül.

A turnén nyitózenekarként felbukkan még a 2011 óta működő olasz szimfonikus death metal csapat, a Genus Ordinis Dei is, Great Olden Dynasty című lemezükkel. Közvetlen a svédek előtt pedig a finn Bloodred Hourglass játszik: a több mint 10 éve működő dallamos death metal csapat karakteres zenéjével és energikus fellépéseivel maradandó élményt kínál.



A Concerto Music bemutatja: The Atlantic Europe 2019 Tour
2019. április 11., csütörtök 18 óra
Budapest, Dürer Kert
Evergrey, Bloodred Hourglass, Genus Ordinis Dei koncertek
Belépő: 4900 Ft, a koncert napján 5500 Ft
Jegyek kaphatók a https://tixa.hu/evergrey_durerkert oldalon, és postai utánvéttel a www.concerto.hu oldalon, valamint a Dürer Kertben, a CD Pincében, a Headbangerben és a Ticketportal hálózatában.

Megosztás:
További hírek

2019. április. 18. csütörtök, 14:02

2019. április. 18. csütörtök, 10:56

2019. április. 18. csütörtök, 10:11

2019. április. 17. szerda, 11:04

2019. április. 16. kedd, 20:50

2019. április. 09. kedd, 15:30

2019. április. 05. péntek, 17:30

2019. április. 05. péntek, 16:24

2019. április. 05. péntek, 14:56

2019. április. 05. péntek, 14:31

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM