2024. március. 01. péntek, Albin napja van.
Nyit a Budapest Park koripályája
Dátum: 2023. november. 29. szerda, 12:30 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
Harmadik alkalommal tárja szélesre kapuit a Budapest Park téli mesebirodalma, a Jégvilág. Ennek középpontjában egy korcsolyapálya áll, amely idén több mint kétezer négyzetméteren várja a korizókat. De nem csak a pálya lesz nagyobb, a megjelenésben és a kínálatban is találkozhatunk újdonságokkal.


December 1-től február 4-ig újból „befagy” a Budapest Park, a táncos cipőket pedig korira válthatják a látogatók. Az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi mesevilága ráadásul sok programmal és néhány újdonsággal is várja a vendégeket. Ebből a leginkább szembetűnő maga a korcsolyapálya lesz, ami mind formájában, mint méretében megváltozik. Ezúttal több mint kétezer négyzetméteren csúszhatunk, és több új helyszínnel is találkozhatunk. Az egyik rögtön egy régi-új ismerős: a nyári évad egyik központi eleme a körpult, amely idén télen is a megszokott helyén marad, és ahol bátran válogathatunk a különleges téli italkínálatból. Ez a pályáról közvetlenül is megközelíthető, de kori nélkül is látogathatjuk: a teraszról átívelő, romantikus kis híd vezet majd ide, amely feltehetőleg szintén a Jégvilág újabb ikonikus eleme lesz.

A tavaly bevezetett jegyrendszer sikerén felbuzdulva idén is napi belépőt válthatunk majd, amely az adott időszakon belül szabadon felhasználható, és a helyszínen vagy online is megvásárolható. Kétféle időszakot különböztetnek meg (normál és kiemelt), ezen belül pedig mi dönthetjük el, hogy mikor szeretnénk beváltani. A normál időszakba a hétfő, kedd, szerda és csütörtöki napok tartoznak, kivétel ez alól az iskolai téli szünet (2023.12.22. és 2024.01.7. között) ideje. A belépők ellenőrzése a Jégvilág bejáratánál történik. Ezúttal is többféle kedvezménnyel készülnek, például olcsóbban vásárolhatnak jegyet a pedagógusok, a diákok, a 65 év felettiek, a IX. kerületi lakosok, de lesz bérlet, illetve családi jegy is. A belépés 6 éves kor alatt ingyenes.

Frissítik az étel- és italkínálatot is különféle – néhol egészen extrém – meleg frissítőkkel, illetve a húsos ételek mellett olyan „bundás”, vegetáriánusok számára is tökéletes harapnivalókkal, mint a panírozott sajtgolyók vagy a hagymakarika. Az édesszájúak sem maradnak ki a jóból, a fánk mellett újdonságként egy kis mediterrán nyarat is csempésznek az étlapra, ugyanis különleges formában kapható lesz a spanyolok kedvenc desszertje, a churros is.

Továbbra is kölcsönözhetünk majd korcsolyát a helyszínen, illetve a kevésbé magabiztos korizóknak biztos támaszt jelenthet a jégpingvin, amelyet szintén bérelhetünk. Ezen kívül számos programmal készülnek kicsiknek és nagyoknak is. A nyitóhétvégét december 1-jén egy „karacsonyizenek_osszes.rar” fantázianévre hallgató bulival indítják, amely a karácsony imádóknak kedvez, és az ünnepi időszak összes klasszikus zenéjét ígéri. December 2-án közkívánatra visszatér a Retrokert császára, DJ Thomas, aki igazi jégdiszkóvá varázsolja a Jégvilágot. December 3-án pedig a Pöttömkert téli kistesója, a PöttömParty várja a családokat ügyességi játékokkal és kézműves gyerekprogramokkal.

A backstage nyáron a zenészek kis birodalma, a téli időszakban azonban betekinthetünk a kulisszák mögé, ugyanis 200 főig privát rendezvényeket fogadnak be ezen a helyszínen. Ki ne ünnepelné szívesen a céges karácsonyt ott, ahol nemrég még a legnagyobb hazai és külföldi világsztárok fordultak meg?

A Jégvilág tehát igazán különleges légkört kínál, ahol a mámoros nyári emlékek találkoznak az új téli élményekkel. A Budapest Park koripályája páratlan karácsonyi hangulattal várja december 1-től a korizókat.

Minden további részlet és jegyek: https://www.budapestpark.hu/koripalya


Megosztás:
További hírek

2024. március. 01. péntek, 14:01

2024. március. 01. péntek, 13:56

2024. március. 01. péntek, 10:51

2024. március. 01. péntek, 10:33

2024. február. 28. szerda, 11:57

2024. február. 27. kedd, 16:35

2024. február. 27. kedd, 15:00

2024. február. 26. hétfő, 20:41

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 26. hétfő, 18:23

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM