2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Mindenkit megmozgatott a Kosheen (Barba Negra Track – 2014. 05. 01.)
Dátum: 2014. május. 04. vasárnap, 16:27 Forrás: ZeneFórum Szerző: Miranda
​Személy szerint teljesen odáig vagyok a Kosheen-ért, imádom amikor élő hangszerek és az elektronikus alapok egyesülnek a színpadon. Eddig még nem sikerült eljutnom egy koncertjükre sem, pedig Kosheen-ék már több ízben jártak kis hazánkban, és tették boldoggá kicsi népünket.


Ezért aztán ennyi kihagyott lehetőség után úgy döntöttem, hogy a mostanit mindenképp látni fogom. Így is lett, és – habár semmi előítéletem nem volt – rettentő jól éreztem magam. Fantasztikus volt a buli, a koncert, a feeling.

Már a zenekari kép sem volt unalmas. Egy igazi színpadra termett, különleges külsejű dobos fiú verte a taktusokat, aki leginkább Duff McKagan és Sarah Jessica Parker gyermekére emlékeztetett. Markee Substance, a trió egyik producere pedig egy úgymond klasszikus kinézetű brit fiú - a koncert elején még gitáron játszott, majd átnyergelt a samplerek mögé. És aztán amikor az elbűvölő kisugárzású Sian, az énekesnő fellépett a színpadra a közönség hatalmas ovációban tört ki.

8.jpg    

Bele is kezdtek a koncertbe, és az első számtól az utolsóig szórakoztatták a nagyérdeműt, nem voltak unalmas részek, dalok. A dobos srác szépséges mozgásával püfölte a dobokat, Sian pedig korát meghazudtolva táncolta végig az egész koncertet. És ha már tánc, akkor a közönség inkább a Resist album számaira kezdte el ropni, de ez talán nem meglepő, hiszen valamiért ezt a korongot ismerik elsősorban idehaza. Így terítékre került többek között, a Hungry, a Hide U, az Empty Skies, és személyes kedvencem Slip & Slide is.

19.jpg

Miután dnb partyvá változtatták a Rákóczi híd környékét, elérkezett az idő, amikor a zenekar levonult úgy, hogy az abszolút favorit dalt nem játszották. Ezért a közönség ujjongással, fütyüléssel, kiabálással követelte a neki kijáró Catch-et. Szerencsére megkaptuk, hiszen pár perc múlva visszatértek, és felcsengett az áhított dal kezdő dallama, és a közönség egyként énekelte végig a nótát úgy, hogy Sian gyakorlatilag szóhoz sem jutott, de valószínűleg egyáltalán nem bánta, hiszen a mosoly az arcán arra engedett következtetni, hogy őt tényleg a közönsége és annak szeretete teszi boldoggá.

28.jpg

Összességében hatalmas bulit és élményt köszönhetek a zenekarnak, és már most várom, mikor látogatnak el legközelebb Magyarországra.


30.jpg

13.jpg

22.jpg

27.jpg

29.jpg

36.jpg

(Máté Évi további Kosheen fotói: ITT)
  

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM