2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Már kapható Ariana Grande új lemeze
Dátum: 2019. február. 08. péntek, 12:12 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Az augusztusban megjelent Sweetener a korábbi albumoknál érzékenyebb tónusú volt, ami nem is csoda: az énekesnőt mélyen megrázta a 2017-es manchesteri koncertjén történt terrortámadás. Az azóta eltelt öt hónap is durva érzelmi hullámvasút volt Grande számára. Először korábbi szerelmét, Mac Millert veszítette el (a rapper régóta küzdött függőségével, míg végül túladagolta magát), októberben pedig szakítottak vőlegényével, a színész Pete Davidsonnal.

A most megjelent, thank u, next című album előfutáraként megjelent három single-ből kettő (thank u, next és 7 rings) a Billboard 100-as listájának első helyén debütált – és nagy valószínűséggel mindegyiket Ariana korábbi párkapcsolatai inspirálták. A címadó thank u, next-ben többüket név szerint is megemlíti (Miller és Davidson mellett Big Sean-t és Ricky Álvarezt), az imagine-ben mintha Mac Millert gyászolná, a 7 rings pedig egy szakítás utáni, „gyógyító” shopping túráról szól.

A thank u, next-en előző albumának producereivel, Tommy Brownnal (The Black Eyed Peas, Travis Scott) és Max Martinnal (Katy Perry, Taylor Swift) dolgozott együtt – egyben ez az első lemeze, amelyen egyáltalán nem szerepelnek vendégelőadók.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM