2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Budapesten a Body Count
Dátum: 2017. december. 05. kedd, 14:28 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A Body Countot bár a hazai zenerajongók és kritikusok számára nem kell bemutatni, azonban kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy élőben is látták a brutális formációt. Mostanáig, a zenekar ugyanis a New Beat szervezésében 21 évvel legutóbbi budapesti koncertje után most elfoglalhatja méltó helyét a Budapest Park színpadán, június 17-én.


Los Angeles-i banda 1990-ben alakult, amikor az addig sem éppen szolidságáról ismert Ice-T és heavy metál rajongó unokatestvére szobatársak nem lettek, és hatására Ice-T rá nem kapott erre a műfajra. Az út innen egyenesen vezetett a Body Counthoz, ami végül 1992-ben dobta piacra első nagylemezét. Ice-T első szólólemeze, a Rhyme Pays volt az első olyan hip-hop album, amire felkerült a „Szülői felügyelettel” pecsét, így nem csoda, hogy a Body Count felvételein is a durva szövegek domináltak. Sőt, Cop Killer című daluk miatt debütáló anyagukat egy időre be is vonták. A Body Count rajongói a bandát éppen ezek miatt a humort sem nélkülöző, gyakran társadalom- és rendszerkritikus szövegek miatt imádják a zenekart.

Az alapító tagok közül egyébként már csak Ice-T és Ernie C gitáros vannak a bandában, D-Rock és Beatmaster V dobos rákban, míg Mooseman basszusgitáros egy utcai lövöldözésben hunyt el, ami majdnem a banda végét is jelentette. Végül túllépve a gyászon és a nehézségeken, igazán 2014-re, a Manslaughter megjelenésével tértek vissza eredeti önmagukhoz, mely végül folytatásában, az idén megjelent Bloodlustban teljesedett ki. A friss album ráadásul nemcsak a közönség, de a kritikusok elismerését is kivívta, régi hangjuk megtalálásáról pedig mi sem tanúskodik jobban, mint a Black Hoodie és annak nem minden humort nélkülöző klipje. Nem csoda, hogy a Legjobb Metál Előadás kategóriájában a dalt Grammy-díjra is jelölték idén. A Body Count sosem volt még ennyire brutális, végre ismét élőben láthatjuk a kreativitása csúcsán lévő bandát június 17-én a Budapest Parkban.

A jegyek elővételben december 8-tól kaphatók.
Facebook-oldal

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM