2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
6TEST: vadonatúj EP, új énekesnő, zúzda Adele feldolgozás
Dátum: 2013. január. 10. csütörtök, 10:36 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
​Jó pár éve nem hallatott magáról a 6TEST, amely az évtized második felének népszerű modern metal csapataként vonult be a köztudatba. Akkor a Szigettől a Hegyaljáig, a VOLT-tól a Rockmaratonig szinte minden fesztiválon felléptek, a Zöld Pardonban tekintélyes létszámú rockersereg gyűlt össze a koncertjükre, a Depresszió előzenekaraként pedig az egész országot végigzúzhatták.


A bandát később sorozatos tagcserék tizedelték, majd a tavalyi év közepére – az Inside My Head és a DLG volt tagjaival kiegészülve – kialakult a mostani felállás: Pethő „Seza” Krisztián (ének), Toppán Anikó (ének), Bódy Zoltán (gitár), Hajdu Zoltán (gitár), Oancz János (basszus), Szabó Richárd (dob). A zenekar most négy vadonatúj dallal rukkolt elő, amelyet a Jankai stúdióban rögzítettek a Blind Myself dobos Jankai Valentin vezetésével. A hangzás ezúttal jóval harapósabb lett, az újabb gitáros érkezésével pedig előtérbe kerültek a súlyosabb riffek és a metalcore-ba hajló témák.

500x400_6test.jpg

Az anyagon a zenekartól megszokott fogós, dallamos refrének közé ékelt zúzós gitártémák sorjáznak, számos szokatlan zenei párosítással megspékelve. A dél-amerikai indián zenei betétektől az agresszív thrash metalon át a populáris metalcore-ig több műfaj színezi a palettát. A csapat védjegyévé vált fiú-lány énekespáros pedig ezúttal is kitesz magáért. A mostanában az AMD sorait is erősítő Seza falomlasztó HC-orgánumát erőteljesen ellenpontozza Toppán Anikó dallamos éneke, és a hölgy az kőkemény, ordítós témáknál is megállja a helyét.

A négyszámos EP-t heteken belül követi egy klip is, amely a zenekar szerint igazi meglepetés lesz. A 6TEST Virágok helyett című vadonatúj EP-jét meghallgathatod és le is töltheted a zenekar facebook oldaláról: www.facebook.com/6test.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM