2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Új albummal jelentkezett Rod Stewart
Dátum: 2018. szeptember. 28. péntek, 17:15 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A 13 új dal (a deluxe kiadáson 16) egyszerre érzelmes és önreflexív – rajtuk keresztül minden eddiginél közelebb kerülhetünk az énekes lelkivilágához. Az elsőként megjelent, Didn’t I című kislemezdalban például őszintén vall arról, hogy a drogproblémák milyen sérelmeket okozhatnak egy szülő számára.


 „Mindig is úgy éreztem, hogy csak néhány barátomnak írom az albumokat, ezért is lettek ennyire intimek ezek a felvételek”- nyilatkozta a művész saját munkásságáról.

A Blood Red Roses alkotói folyamatában fontos része volt Rod Stewart jobbkezének, Kevin Savigar zongorista-zeneszerző-producernek is, aki együtt dolgozott többek között George Harrisonnal, Marilyn Mansonnal és Bob Dylannel is.

Az így született új dalokkal az akusztikus népzenétől a popon és r&b-n át egészen a rock ’n’ roll és a szerelmes balladák világáig kalandozhat a hallgatóság.

Rod Stewart 50 éve töretlenül sikeres karrierje során 200 milliónál is több lemezt adott el, és olyan rajongótábort tudhat magáénak, mely egész életét és zenei pályáját hűségesen végigkíséri.

A zeneiparban elért sikerek (számtalan díj és elismerés) mellett, kétszer is beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, 2016-ban pedig Vilmos herceg ütötte lovaggá.

Megosztás:
További ajánlók

2024. március. 20. szerda, 11:24

2024. március. 08. péntek, 13:00

2024. március. 02. szombat, 11:29

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 11. vasárnap, 11:33

2024. január. 24. szerda, 12:30

2024. január. 12. péntek, 09:00

2024. január. 08. hétfő, 16:02

2024. január. 06. szombat, 13:16

2024. január. 06. szombat, 07:30

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM