2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Megjelent Ariana Grande új lemeze
Dátum: 2018. augusztus. 20. hétfő, 13:46 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Az album eddig kiadott dalai, a No Tears Left To Cry, a The Light Is Coming és a God Is A Woman óriási sikert arattak. Az album eddigi legsikeresebb dala, a No Tears Left To Cry április 20-án jelent meg a Sweetener előfutáraként, és a Billboard Magazin Top 100-as listájának harmadik helyén debütált.


A dal azóta is több ország slágerlistájának élén szerepel, a hozzá tartozó videóklip pedig már közel 500 millió megtekintésnél jár. A The Light Is Coming című dalban Nicki Minaj-t is hallhatjuk, de a páros emellett Minaj új albumára is készített dalt Bed címmel, amely felkerült a Billboard Hot 100-as listájára is.

A lemezen Nicki Minaj, Missy Elliott, és Pharrell is közreműködik – utóbbi producerként is részt vett a munkálatokban.

A Sweetener Grande várva-várt negyedik nagylemeze. Korábbi albumait mind a rajongók, mind a kritikusok pozitívan fogadták. A 2014-es My Everythinget – melyen számos sláger helyet kapott, többek között az Iggy Azalea-val közös Problem – „legjobb poplemez” kategóriában jelölték Grammyre. Grande eddigi legsikeresebb albuma a 2016-ban kiadott ’Dangerous Woman’ volt, mely egy újabb Grammy-jelölést hozott az énekesnőnek, emellett számos neves zenei magazin – többek között a Rolling Stone és a Billboard – éves listáin is helyet kapott.

Ariana Grande fiatal kora ellenére napjaink egyik legsikeresebb előadója. Pop, R&B, soul és elektronikus zenében is otthonosan mozog, 3 American Music Awards-, 3 MTV Europe Music Awards-, egy MTV Video Music Awards-díjjal, 4 Grammy-jelöléssel és 3 platinalemezzel büszkélkedhet, emellett 2016-ban elnyerte az American Music Awards „év előadója” díját is. Grande énekesi karrierje mellett színészkedéssel is foglalkozik; szerepelt már több Broadway-előadásban, a ’Scream Queens’ című sorozatban, illetve a Saturday Night Live-ban is gyakran megfordul. Szakmai elismerései mellett 2016-ban felkerült a Time Magazine által összeállított, a világ 100 legbefolyásosabb személyét bemutató listára is.


Megosztás:
További ajánlók

2024. március. 20. szerda, 11:24

2024. március. 08. péntek, 13:00

2024. március. 02. szombat, 11:29

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 11. vasárnap, 11:33

2024. január. 24. szerda, 12:30

2024. január. 12. péntek, 09:00

2024. január. 08. hétfő, 16:02

2024. január. 06. szombat, 13:16

2024. január. 06. szombat, 07:30

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM