2024. március. 01. péntek, Albin napja van.
Újra Budapesten Richie Kotzen
Dátum: 2024. február. 11. vasárnap, 10:25 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
A legendás gitáros sem először jön már hazánkba, legutóbb például a Winery Dogs-zal láthattuk nem is olyan régen a Barba Negra deszkáin. Idén a Dürer Kert színpadán köszönthetjük majd, méghozzá július 4-én a Livesounds jóvoltából, szólóban.

A gitárvirtuóz tinédzserként robbant be a heavy metal és hard rock világába, villámgyors játéktechnikájának köszönhetően. Első három lemezét, köztük a saját néven kiadott, 1989-es debütáló albumot a Shrapnel kiadónál készítette el, majd a Posion nevű party metal csapat tagja lett, de egy közös album után inkább szólóban folytatta. Több sikeres kiadvány után, a ‘90-es évek végén már a Mr. Big tagjai között találjuk, és a Vertú nevű fúziós zenekarban is szerepet vállalt. 2007-ben már a 14. nagylemezét adta ki, majd hamarosan a Winery Dogs nevű supergrouphoz csatlakozott, Mike Portnoy és Billy Sheehan mellett. Legutóbbi, sorban 22. szólóalbuma 2020-ban jött ki, a Winery harmadik nagylemeze pedig tavaly látott napvilágot.




a Livesounds bemutatja:
2024. július 4., csütörtök 19 óra
Budapest, Dürer Kert
Richie Kotzen koncert
Belépő: elővételben 10.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft

Jegyek:
https://tixa.hu/richie-kotzen-dk-2024
https://www.ticketportal.hu/event/Richie-Kotzen-Live-2024

Esemény: https://www.facebook.com/events/392940136748920/

Megosztás:
További hírek

2024. március. 01. péntek, 14:01

2024. március. 01. péntek, 13:56

2024. március. 01. péntek, 10:51

2024. március. 01. péntek, 10:33

2024. február. 28. szerda, 11:57

2024. február. 27. kedd, 16:35

2024. február. 27. kedd, 15:00

2024. február. 26. hétfő, 20:41

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 26. hétfő, 18:23

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM