2021. október. 21. csütörtök, Orsolya napja van.
​Negyven év után először ABBA-dalok a brit slágerlistán
Dátum: 2021. szeptember. 06. hétfő, 13:35 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Negyven év után először került a brit slágerlistára az ABBA: két új dala is a legjobb 10 közé jutott Nagy-Britanniában. A legendás svéd popegyüttes novemberben megjelenő új albumának két száma, az I Still Have Faith In You és a Don't Shut Me Down a 6., valamint a 7. helyet szerezheti meg az officialcharts.com vasárnap közzétett becslése szerint, mely az eladásokon és a streaminghasználaton alapul.


Utoljára 1981 decemberében jutott ABBA-dal a brit kislemez-sikerlistán az első tíz közé.

A két új dalt fizikai hanghordozón, CD-n és hagyományos bakeliten is meg lehet vásárolni.

A Don't Shut Me Down múlt heti megjelenése óta a legtöbbet letöltött dal volt az Egyesült Királyságban, a két számot egyenként több mint 500 ezerszer streamelték a hétvégén.

A november 5-én megjelenő Voyage 39 év után az ABBA első albuma. Nyolc új dal mellett két feldolgozás is hallható lesz rajta, a Just a Notion és a Bumblebee, melyeknek korábban csak demóváltozata volt ismert.

Az új albumon – melyre állítólag kevesebb mint 24 óra alatt mintegy 40 ezer előrendelés érkezett az Egyesült Királyságban – először lesz hallható karácsonyi ABBA-dal, a Little Things.

Az új ABBA-korszak jövőre koncerttel folytatódik, melyen az együttes négy tagjának digitális avatárjai adják elő a most megjelent két számot, valamint legnagyobb slágereiket az erre a célra épített ABBA-arénában Londonban.

Megosztás:
További hírek

2021. október. 20. szerda, 12:16

2021. október. 19. kedd, 11:20

2021. október. 15. péntek, 16:15

2021. október. 15. péntek, 13:33

2021. október. 14. csütörtök, 11:46

2021. október. 13. szerda, 20:21

2021. október. 13. szerda, 10:54

2021. október. 12. kedd, 11:26

2021. október. 11. hétfő, 12:57

2021. október. 07. csütörtök, 16:11

Évfordulók

Dizzy Gillespie (1917)

Tetsu Yamauchi (1947)

Björk (1966)

Scott Weiland (1967)

Michael Szumowski (1969)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM