2021. december. 02. csütörtök, Melinda, Vivien napja van.
​Levette a Brown Sugart turnéja dallistájáról a Rolling Stones
Dátum: 2021. október. 14. csütörtök, 11:46 Forrás: MTI Szerző: evy
Levette Brown Sugar című, fekete nőket ábrázoló és a rabszolgaságra utaló szöveget tartalmazó dalát amerikai turnéja dallistájáról a Rolling Stones. A szám 1971-ben vezette az amerikai slágerlistákat.



Keith Richards, a zenekar 77 éves gitárosa megerősítette a döntésről szóló hírt a Los Angeles Timesnak, de elmondta, meglepte, hogy az emberek „el akarják temetni” a dalt – írja a BBC.com.

„Nem értették meg, hogy a rabszolgaság szörnyűségéről szól?”- mondta. Hozzátette, reméli, hogy idővel a dal visszanyerheti régi dicsőségét.

Mick Jagger énekes-dalszerző ugyanakkor azt mondta, csak azért vették le a listáról, mert nehéz munka összeállítani a listát a stadionokban tartott show-hoz. „A Brown Sugart 1970 óta minden koncerten játszottuk, ezért néha azt gondoljuk, hogy kivesszük, és meglátjuk, milyen lesz így. Lehet, hogy majd visszatesszük” – mondta.

A Brown Sugar a Jumpin' Jack Flash után a zenekar koncertjein a legtöbbet játszott dal a Setlist.fm adatai szerint.

A dal fülbemászó nyitó motívuma és dallama gyakran feledtette a dalszöveg erőteljes utalásait a rabszolgaságra, a szexre, a szadomazochizmusra és a heroinra.

Egy 1995-ös interjúban Jagger azt mondta: „Ma már biztosan nem írnám meg ezt a számot. Valószínűleg cenzúráznám magam. Azt gondolnám: ó, istenem, nem, le kell állnom. Isten tudja, mit akartam ezzel a dallal. Akkora egy zagyvaság, csupa mocskos dolog”.

Az utóbbi időben felerősödtek a szöveget érő kritikák. Az elmúlt évben Ian Brennan producer is kritizálta a zenekart amiatt, hogy továbbra is „játsszák a számot és profitálnak egy olyan dalból”, amely szerinte a rabszolgaságot, az erőszakot, a kínzást és a pedofíliát magasztalja.

A számot a Spotify zeneszolgáltatón mintegy 170 millió alkalommal hallgatták meg.



Megosztás:
További hírek

2021. december. 01. szerda, 13:36

2021. december. 01. szerda, 11:31

2021. november. 30. kedd, 13:09

2021. november. 25. csütörtök, 13:59

2021. november. 24. szerda, 14:38

2021. november. 24. szerda, 12:23

2021. november. 23. kedd, 10:52

2021. november. 23. kedd, 10:35

2021. november. 22. hétfő, 12:28

2021. november. 19. péntek, 16:00

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM