2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Jubileumi évre készül Hobo
Dátum: 2020. február. 07. péntek, 08:52 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel, meglepetésekkel és ahogyan Hobo fogalmazott, egy igazi bulival várja a közönséget.


Előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, jelenleg zenészként szabadúszó, előadóként pedig 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik.

Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 50 albumot, 9 könyvet adott ki, 6 színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), 6 monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon), 9 filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya), 9 színházi szerep, József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből, a Hármasoltár József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi est köthető a nevéhez.

Együtt dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Vidnyánszky Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel.

Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley „Get up, stand up” című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten.

Lefordította és előadta Muddy Waters, Willie Dixon, a Doors, a Rolling Stones, a Cream, Jimi Hendrix, a Who, a Led Zeppelin, a Fleetwood Mac, az Animals, a Jethro Tull, Tom Waits, a King Crimson, a Gun, a Kinks dalait. Játszotta a Kex és Cseh Tamás számait, szövegeket írt az Olympia, a Korál, a Kex, a P. Mobil és a P.Box zenekaroknak, valamint Deák Bill Gyulának.

A Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal, Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek tekintettel hajlott korára.

Ez a felsorolás csak egy töredék Hobo pályafutásának állomásaiból, amit számos díjjal és kitüntetéssel is elismertek. Folyton dolgozott és dolgozik, a mai napig alkot, tele van új ötletekkel, megvalósításra váró tervekkel, a színházi és zenei színpadokon egyaránt.

2020. december 28-án egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Arénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba.

Hobo hét éve tagja a Nemzeti Színháznak, ahol jelenleg is négy előadása – Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai, Halj meg és nagy leszel, Tudod, hogy nincs bocsánat – folyamatosan műsoron van. Előadásait nemcsak a színházban, hanem országszerte is bemutatja, például a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-estjét 2005 óta 473-szor játszotta már el és 80 ezer ember látta.

Előkészületben van két új saját előadása, melynek bemutatói a Nemzeti Színházban lesznek.
Az „Utcazenész” a magyar popzenét mutatja be a ’60-as évektől, a Táncdalfesztiváloktól a Ki mit tud?-okon át napjainkig. Mindezt egy lecsúszott, vén utcazenész mondja el, aki végig csinálta az egészet.

A „31 dosszié” 31 dosszié tartalmáról szól majd. Hobo harminc év után kikérte az anyagait az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, amely feljelentéseket, vizsgálati anyagokat, jegyzőkönyveket, besúgói jelentéseket, sőt novellákat is tartalmaz. Ezekből és a korábban betiltott dalaiból készül az új előadás.

A napokban jelenik meg a „Viharban születtem” című könyv 2 CD-vel, amely a 2019. március 30-án elhangzott Papp László Aréna koncert kivonatos anyaga. A 48 oldalas könyv fotókat és a korongokon elhangzó dalokhoz fűzött gondolatokat tartalmazza, Hobo tollából. A könyv+2CD korlátozott példányszámban jelenik meg, a Kultúrbarlang Kiadó jóvoltából.

A megjelenés apropójából Hobo dedikálást tart 2020. február 12-én, szerdán 17 órától a Puskin Art Moziban. A kiadvány már előrendelhető a www.kulturbarlang.hu oldalon.

Az Aréna koncertre jegyek február 13-tól kaphatók.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM