2024. július. 13. szombat, Jenő napja van.
​Aron Andras & the Black Circle Orchestra Budakalászon
Dátum: 2024. június. 12. szerda, 10:00 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
Áron András Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas előadó és dalszerző nagyzenekari projektje a 'Black Circle Orchestra', amit hosszú idő után, 2020 nyarán hívott életre.

A tőle megszokott country és blues hangzású dalait most több hangszerrel kiegészítve, még színesebb hangzásvilággal adja elő olyan neves zenészek közreműködésével, mint a Blahaluisiana zenekar billentyűse, Pénzes Máté, a The Qualitons csapatának ritmusszekciója, Hock Ernő és Boros Levente, továbbá a The Pontiac gitárosa, Kiss Péter.

Áron András neve egyáltalán nem hangzik ismeretlenül a műfajban jártas zenerajongók számára, hiszen mind a LAZARVS, a Trillion, vagy éppen a szóló produkciója is emlékezetes és közkedvelt a hazai underground színtéren. Első önálló albuma, a 'Feathers, Black Flowers' 2010-ben látott napvilágot, amely után 2016-ban tért vissza 'Foxes' című nagylemezével, 2018-ban pedig megjelent a 'Stranger' névre hallgató anyaga, amit 2020 őszén, a karantén ideje alatt debütált negyedik korong, a 'Book of Changes’ követett. Ugyanez év nyarán friss formációként már az ország olyan jelentős fesztiváljain léptek fel, mint a Strand, a Campus, a Fishing On Orfű, vagy éppen a Fekete Zaj és a La Boum, de volt koncertjük a Budapest Parkban is. Első önálló bulijuk 2021 őszén az Akvárium Klubban volt, következő tavasszal pedig már a Magyar Zene Házában adtak teltházas koncertet.

Az aranykorokat idéző, libabőrös blues-hangulat a június 14-i budakalászi koncerten is garantált, a különleges „szupergroup” koncertje izgalmas estét ígér.

Aron Andras & the Black Circle Orchestra // Budakalász
2024. június 14. péntek, KKMH Rockház
Jegyek: https://tixa.hu/AA-the-Black-Circle-Orchestra
További infó: https://www.facebook.com/events/414491911075152/

Megosztás:
További hírek

2024. július. 13. szombat, 13:39

2024. július. 11. csütörtök, 22:54

2024. július. 11. csütörtök, 22:32

2024. július. 11. csütörtök, 15:56

2024. július. 11. csütörtök, 10:02

2024. július. 11. csütörtök, 09:48

2024. július. 10. szerda, 16:06

2024. július. 10. szerda, 12:16

2024. július. 10. szerda, 12:08

2024. július. 09. kedd, 16:15

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM