2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Újra hazánkban a Dog Eat Dog!
Dátum: 2017. március. 29. szerda, 13:00 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A tavalyi Rockmaratonos, és a két évvel ezelőtti fővárosi koncert után idén sem marad hazánk Dog Eat Dog-buli nélkül: április 6-án az A38 Hajón mozgathatjuk meg nyakizmainkat a New Jersey-i zenekar klasszikusaira.

Szinte napra pontosan két évvel az utolsó fővárosi fellépése után újra Budapesten koncertezik a Dog Eat Dog. A New Jersey-i zenekar klasszikusai bőven túlmutatnak a nosztalgiafaktoron – a Rocky, a No Fronts vagy a Who's The King ma is ugyanolyan erővel késztetnek ugrálásra, mint Beavis és Butthead fémjelezte MTV fénykorában. Borítékolható tehát, hogy a tavasz legmosolygósabb és legönfeledtebb pop skate punk bulija az A38-on lesz, várhatóan fülledt teltházzal. Az estet felvezeti a Szükségállapot. Két éve valódi ünnep volt, hogy a Dog Eat Dog klubturnéja Budapestet is érintette, tavaly pedig az, hogy a Play Games albumnak dedikált turné a Rockmaratont sem hagyta ki az európai körútból. 2017 azonban már a jelenről szól, hiszen tíz év után először új anyaggal indul útnak New Jersey egyik legmenőbb és legnagyobb hatású hardcore/punk zenekara, akik a funkot és a szaxofont is közelebb hozták a moshpit táncteréhez. A Brand New Breed egy négyszámos EP lesz, amihez négy videó fog készülni – ez persze korántsem meglepő, hiszen a basszusgitáros Dave híresen nagy filmrajongó, aki (sokunkkal egyetemben) Lucio Fulci munkásságának külön helyet hagyott a szívében. A zenekar ígérete alapján az új dalok épp annyira tekintenek vissza a Dog Eat Dog eddigi múltjára, mint amennyire a jelenről szólnak, mi pedig teljesen biztosak is vagyunk abban, hogy az olyan klasszikusok között, mint a Warrants vagy az Isms, nagyot szólnak majd a friss szerzemények is, amiket a gitáros Roger Hämmerli immáron teljes jogú tagként jegyez, ezzel is új lendületet adva a legendás zenekarnak.



És persze ha valamiben biztosak lehetünk azon túl, hogy a Roadrunner-éra instant klasszikussá vált dalai az A38 Hajó koncerttermében semmihez sem foghatóan fognak megszólalni, az az önfeledt hangulat lesz, hiszen a Dog Eat Dog a saját dalainál jobban csak a közönséggel való interakciót szereti jobban, így pedig biztosak vagyunk abban, hogy az A38-as koncert minden rajongónál maradéktalan elégedettséget vált majd ki.


(Fotó: Máté Évi - Rockmaraton 2016.)

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM