2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Újra Budapesten a Monster Magnet
Dátum: 2014. január. 03. péntek, 18:18 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy

Hat évvel legutóbbi klubkoncertjétkövetően a Club 202-be tér vissza a múltidéző, pszichedelikusspace rock legdögösebb és leghitelesebb zenekara, a MonsterMagnet, janu 29-én.



Dave Wyndorfék a legutóbbi két fesztiválkoncert – a Sziget és a VOLT – után immáron új lemezükkel, a Last Patrol dalaival látogatnak majd január 29-énBudapestre: a New Jersey-i zenekar három év után adta ki október15-én a kilencedik nagylemezét, amely a tagok elmondása szerint egyfajta visszatérés a gyökerekhez. Az 1989 óta töretlenül működő stoner alapbanda ezúttal Joe Barresivel (Tool, Queens ofthe Stone Age) és a Slayer révén is ismerős Matt Hyde produceri közreműködésével rögzítette legújabb dalait, és a kilenc friss dal épp annyira bővelkedik a már megszokott, sokszínű hangzásban és delíriumos effektekben, mint a húzós riffekben,amiket sosem kellett sajnálni a méltán nagy hatású formációtól.A zenekar természetesen nem egyedül indul majd a bennünket is elérő Európa-turnéra: az este alaphangulatáról az Ozone Mama mellett a japán Church of Misery gondoskodik majd, akik új lemezük,a Black Sabbath-i hagyományok előtt tisztelgő Thy Kingdom Scumdalaival szórakoztatják majd a doom ínyenceit.


 



Az A38 Hajó bemutatja:

2014. január 29. @ Club 202, 19:00

MONSTER MAGNET (US)

CHURCH OF MISERY (JP)

OZONE MAMA (H)


Belépő: 5.900 Ft

Elővételben: 4.900 Ft

​​

Monster Magnet VOLT 2011
Monster Magnet Sziget 2010

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM