2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Szülinap dömping a VOLT nyitónapján
Dátum: 2015. március. 16. hétfő, 13:15 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik, ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos Szülinapra napijegyek válthatók, a bérleteseknek pedig ajándék ez a nap.

Több sztárvendéggel közösen lép színpadra a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel. Zana Zoli és csapata törzsvendégnek számít a VOLTon. A frontember nem kizárólag fellépőként jár a fesztiválra, minden évben akadnak programok, amelyek miatt pár napot Sopronban tölt. Idén - minden bizonnyal - a Motörhead és Slash miatt is számíthatunk a jelenlétére a nyitóapot követően.
 
A HS7 ugyancsak 20 éves szülinapi, s egyben a Telekom VOLT Fesztivál közönségétől búcsúzó koncerttel érkezik Sopronba.  Az idén augusztustól “tevékenységét átmenetileg felfüggesztő” csapat már a fesztivál kezdeti éveiben is törzsvendég volt a VOLTon. Korábban még CD és VHS(!) koncertfelvételük is jelent meg itteni programjukból. Nehéz búcsú elé nézünk, nem kérdés, hogy őszinte lesz a közönség és Krisztián szájából a legendás dalszöveg: “sajnálom…”
 
Ugyancsak állandó vendégnek számít a VOLTon a 30Y zenekar. A pécsi csapat idén 15 éves, ezt ünnepelhetjük közösen a Lővér kempingben is.
 
A fiatalabb, ám headliner bandák közül az Irie Maffia tizedik, az Intim Torna Illegál pedig ötödik születésnapját ünnepli majd - várhatóan tízezres - közönségük körében, június 30-án a VOLTon.
 
Tavaly év végén Budapesten több órás megakoncerttel ünnepelt az akkor 20 éves Animal Cannibals. Most – 21 évesen – ők is meghívást kaptak a Nagy VOLTos szülinapra…

(Fotó: Máté Évi)

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM