2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Neon újracsomagolva – remixalbummal jelentkezik az Erasure
Dátum: 2021. május. 21. péntek, 22:20 Forrás: ZeneFórum Szerző: Janurik János
​Lassan egy éve lesz annak, hogy a Vince Clarke és Andy Bell alkotta szinti-pop duó, az Erasure megjelentette a rajongók és a szakújságírók tetszését egyaránt elnyerő új albumát, The Neon címmel. Annak idején mi is hírt adtunk erről az eseményről, sőt exkluzív interjú is készült az együttessel.


A nagylemez ugyan tavalyi megjelenésű, mégsem beszélhetünk egy kifutott projektről, hiszen idén nyáron, egészen pontosan július 30-án újramixelve ismét a lemezboltok polcaira kerül.

„Felemelő, vibráló és lenyűgöző gyűjteménye olyan daloknak, melyek megalkotásánál érezhetően elemében volt Vince Clarke és Andy Bell kettőse. Egy album, melyből a szeretet, a remény és a pozitív gondolkodás tartós ereje sugárzik” – így vélekedett a Neonról az Egyesült Királyságban székelő CLASH divat és zenei magazin. Mi is osztjuk a véleményüket, és bizonyítékként ajánljuk az Erasure legfrissebb dalát, mely egyfajta outtake ebből az érából. A tavalyi nagylemezre ugyan nem került fel, de az ahhoz készülő remixalbumhoz remek hangulatot csinál. Egy igazi ’80-as évek hangulatú, szinti-pop diszkót és Hi NRG fílinget magában hordozó trackről beszélünk, mely a Secrets címet viseli, és melynek premierje a BBC Radio 2-n volt, május 13-án.




Ami pedig a többi dalt illeti, olyan mixmesterek nyúltak a Neonhoz, mint például a Depeche Mode és az Erasure legendás hangmérnök/producer-barátja, Gareth Jones, vagy Matt Pop, aki már mixelt az Erasure-nek és Andy Bellnek is, de ne felejtsük el megemlíteni az OMD egyik felét, Paul Humphreys-t sem. Az impozáns listát olyan nevek egészítik még ki, mint Kim Ann Foxman, Hifi Sean, Octo Octa, Brixxtone vagy éppen Theo Kottis.

A remix-gyűjtemény nem csak a rajongói fülnek, de a szemnek is ígér csemegét, hiszen a dupla-album kétszínű vinylen és kinyitható CD-tokba rejtve is kapható lesz. Sőt, már elő is rendelhető az alábbi címen.

erasure_remixalbum2.jpg

Ha pedig a vírushelyzet engedi, az Erasure idén októberben ad néhány koncertet is az Egyesült Királyságban és Európában. A turné a Glasgow Armadillo Auditoriumban veszi kezdetét október 1-jén, és október 28-án ér véget Lipcsében. Jegyekre vadászni itt lehet.

És hogy egy kicsit az utánpótlásról is beszéljünk, a duó szemfüles rajongói az elmúlt hetekben, hónapokban felfigyelhettek Vince Clarke 15 éves nagyfiának, Oscarnak a zenei szárnypróbálgatásaira. A fiatalember több saját instrumentális kompozíciót is megosztott már különböző online zenehallgatási felületen. Ezek közül a legfrissebb egy egészen drámai hangulatú etűd lett. Hát igen, az alma, meg a fája...





Az újramixelt Neon tracklistájával köszönünk el az olvasóktól, és amint tudunk, új hírekkel jelentkezünk az Erasure háza tájáról.

The Neon Remixed – vinyl tracklista:
Secrets
Hey Now (Think I Got A Feeling) (Hifi Sean Remix)
Nerves of Steel (Andy Bell & Gareth Jones' Sapphire and Steel Mix)
Fallen Angel (Saint Remix)
No Point in Tripping (John “J-C” Carr & Bill Coleman 808 BEACH Extended Remix)
Shot A Satellite (GRN Extended Remix)
Tower of Love (BSB’s Stella Polaris Remix)
Diamond Lies (Armageddon Turk Extended Remix)
New Horizons (Matt Pop Extended Remix)
Careful What I Try to Do (Brixxtone Extended Remix)
Kid You’re Not Alone (Theo Kottis Remix)
Nerves Of Steel (Gareth Jones' ElectroGenetic Terabyte of Love Mix)


The Neon Remixed – CD tracklista:
CD 1

Secrets
Hey Now (Think I Got A Feeling) (Hifi Sean Remix)
Nerves of Steel (Andy Bell & Gareth Jones’ Sapphire And Steel Mix)
Fallen Angel (Saint Remix)
No Point in Tripping (John “J-C” Carr & Bill Coleman 808 BEACH Extended Remix)
Shot A Satellite (GRN Extended Remix)
Tower of Love (BSB’s Stella Polaris Remix)
Diamond Lies (Armageddon Turk Extended Remix)
New Horizons (Matt Pop Extended Remix)
Careful What I Try to Do (Brixxtone Extended Remix)
Kid You’re Not Alone (Theo Kottis Remix)

CD 2
Secrets (Kim Ann Foxman’s Heaven Mix)
No Point in Tripping (Can Love Be Synth Remix)
Hey Now (Think I Got A Feeling) (Hifi Sean Dub)
Careful What I Try to Do (Brixxtone Synthwave Dub)
Nerves Of Steel  (Gareth Jones' ElectroGenetic Terabyte Of Love Mix)
Kid You’re Not Alone (Paul Humphreys Remix)
Secrets (Octo Octa’s Psychedelic Visions Disco Dub)


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM