2020. augusztus. 04. kedd, Domokos, Dominika napja van.
​Ministry az A38-on
Dátum: 2019. február. 22. péntek, 16:17 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Az ipari metál megnagyobb múltú, legnagyobb hatású, leginkább kultikus zenekara, a Ministry első magyarországi klubkoncertjét adja 2019-ben. A majdnem negyven éves formáció, élén a hatvan éves Al Jourgensennel brutál erős tavalyi nagylemezét mutatja be az A38 Hajón, de persze lesújtanak majd a négy évtizedes karrier összes híres dalával is.


A frontember Al Jourgensen 1981-ben még szintipop jellegű zenekarként hozta létre a Ministryt, de elég hamar átigazolt a metál műfajába, ahol rátalált indusztriál alapú sajátos stílusára. A Ministry az elmúlt évtizedekben olyan előadókra volt hatással, mint a Nine Inch Nails vagy a Skinny Puppy.

Az együttes története során többször leállt, feloszlott, de a harcos, politikus dühvel teli szövegeiről elhíresült Jourgensen időről-időre feltámad, és új lemezt készít, illetve turnéra indul. A zenész hallatta a hangját a Bush-éra idején, a gazdasági válság után, legutóbbi az amerikai elnökválasztás és Donald Trump személye ihlette meg a Ministry-főnököt.

A Ministry 1992-es lemezével, a Psalm 69-cel ért fel a csúcsra: a több mint egymillió példányban elkelt albumon olyan metál alapvetések szerepelnek, mint a N.W.O., a Just One Fix, a Hero vagy a Jesus Built My Hotrod. Az N.W.O.-t Grammy-díjra is jelölték 1993-ban a legjobb metál előadás kategóriában.

A csapatban az éneklő (hörgő), gitározó és zenéket programozó Jourgensen mellett John Bechdel (billentyűs hangszerek), Sin Quirin (gitárok), Cesar Soto (gitárok, vokál) és Tony Campos (basszusgitár, vokál) szerepel, a koncerteken DJ Swamp (lemezjátszó, elektronika), Joey Jordison (dobok) és Burton C. Bell (vokál) egészíti ki őket.

Jegyárak:

- limitált early bird a készlet erejéig: 5900 Ft.-
- korlátozott darabszámú kedvezményes elővétel: 6900 Ft.-

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1815721811865777/

Megosztás:
További hírek

2020. július. 28. kedd, 20:55

2020. július. 24. péntek, 11:51

2020. július. 20. hétfő, 11:45

2020. július. 18. szombat, 12:37

2020. július. 16. csütörtök, 10:14

2020. július. 10. péntek, 12:29

2020. július. 09. csütörtök, 19:30

2020. július. 06. hétfő, 11:01

2020. július. 06. hétfő, 09:30

2020. július. 02. csütörtök, 12:05

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM