2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Megújult műsorral tér vissza hazánkba a Riverside
Dátum: 2020. február. 26. szerda, 10:40 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Novemberben egy különleges kiadásban is megjelent a Riverside nagy sikerű előző lemeze, a Wasteland. A duplalemezes új változathoz egy bónusz DVD kapcsolódik, amelyen a dalok 24 bites sztereó, illetve 4.1-es Surround hangzással rendelkező változatai, és három videóklip is szerepel majd, továbbá öt eddig ki nem adott akusztikus dalt is beszerezhetünk az új kiadással. A címadó szerzeményhez nemrég egy videót is publikáltak Mariusz Dudáék.
 


A bővített változat kapcsán a 2001-ben alakult, lengyel progresszív rockzenekar megújult programmal indul turnézni 2020-ban. Ez lesz a lemezhez kapcsolódó turnésorozat utolsó ága, ami Magyarország és Románia mellett elsősorban mediterrán országokat érint, így a tavasz érkezésével remélhetőleg a nap is előbújik majd a felhők mögül… a zenekar ezért is adta a turnénak a With The Sun nevet. A koncerteken többek között 5-6 új, a legutóbbi fellépéseken nem játszott dal is szerepel majd. Budapesten március 15-én játszanak a Barba Negra Music Clubban.

A nálunk is rendszeresen fellépő lengyel csapat előtt ezúttal egy hazai progresszív metal zenekar, az At Night I Fly is fellép. E csapat minden tagja a zenei színtér elismert szereplője: az énekes Bátky 'BZ' Zoltán neve többek között olyan zenekarokból lehet ismerős, mint a Stonehenge, a Fonogram-díjas Wendigo, és az eMeRTon-díjas After Crying. A tagok közt van továbbá a Dreyelands és az After Crying gitárosa, Horváth András Ádám, valamint Nagygyörgy Gábor, a K3 és a Cry Free dobosa, és Springer Gergely, a Dreyelands basszusgitárosa.

A csapat Mirror Maze című lemeze decemberben jelent meg Nail Music kiadásában, CD-n és digitális platformokon. A BZ és András által írt dalok egy fontos és aktuális témát járnak körül, hogy megannyi szemszögből érzékeltessék azt. Minden tétel egy-egy kiragadott példa olyan emberekről, életekről és sorsokról, ahol az egyén a lehetőségek és döntések között bolyong, mintha a vidámparkok torz tükörlabirintusába tévedne. Megtévesztő zsákutcák, eldönthetetlen útelágazások, csalogató veszélyek között bárki könnyen téveszti el az egyetlen célt, amellyel eredetileg elindult az életben: hogy önmaga maradjon. A Uriel című dal szöveges videóját itt nézhetjük meg.

a Livesounds bemutatja: Wasteland – With The Sun Tour 2020
2020. március 15., vasárnap 19 óra
Budapest, Barba Negra Music Club
Riverside, At Night I Fly koncertek
Belépő: elővételben 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft.
Jegyek kaphatók a Barba Negra jegypénztárában, a jegy.rock1.hu oldalon, a Ticketportal és az Eventim rendszerében, valamint a Broadway jegyirodában és a tixa.hu oldalon.

Kapcsolódó weboldalak:

http://livesound.hu/
https://riversideband.pl
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/527626147807987/

Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM