2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
​Július 1-én tér vissza Budapestre a Steel Panther
Dátum: 2022. június. 23. csütörtök, 10:21 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Alig több mint egy hét, és ismét Budapesten játszik a Steel Panther. A srácok már javában turnéznak: Milánóban kezdtek június közepén, és két lengyelországi fellépés után érkeznek majd a Barba Negrába július 1-jén. Előzenekarként egy belevaló walesi csapat, a Florence Black is bemutatkozik.


Bár az állandó tagként csatlakozó új basszusgitáros keresése még javában zajlik, a Steel Panthernek egyáltalán nem volt kérdés, hogy kivel induljon neki az európai turnénak: Joe Lester, azaz Spyder ugyanis már évek óta fellép velük, Satchellel pedig több mint 20 éve állt először együtt színpadra. Biztosak lehetünk abban, hogy ez négyes is igazán robbanékony, és a megszokott módon lehengerlő koncertet ad majd Budapesten. A turné előtt egy – hozzájuk méltó módon provokatív – kedvcsináló videót is kiadtak.

Július 1-én a Florence Black is szerepel az amerikaiak előtt. A Dél-Wales-ből, Merthyr Tydfilből érkező csapat három húszas éveiben járó, gyermekkori barátból áll, akik három sikeres EP-t után 2021-ben adták ki első nagylemezük, Weight Of The World címen. Korábbi kislemezeikkel egyre szélesebb közönséghez értek el: Bird On A Chain című dalukat például több milliószor hallgatták meg a Spotify-on, és a brit iTunes Rock hallgatottsági listán egy első helyet is megcsíptek pár éve. A srácok többek között a Stone Sour oldalán turnéztak korábban.




A Florence Black a fotókon és a videókban talán visszafogottnak tűnik, a színpadon azonban igazi dinamitként robbannak. Tristan Thomas énekes hatalmas orgánuma könnyedén betölti a nézőteret, nagyszerű hangszeres tudása magával ragadó karizmával társul. Hamarosan élőben is meggyőződhetünk erről!

A CONCERTO Music bemutatja: STEEL PANTHER – Res-Erections Tour 2022
2022. július 1., péntek 18 óra
Budapest, Barba Negra Track
Steel Panther, Florence Black koncertek
Belépő: 9900 Ft
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és www.rock1.hu weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/473340763370398/

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM