2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Jövő májusban pótol Budapesten Celine Dion
Dátum: 2020. június. 10. szerda, 20:06 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Celine Dion ma bejelentette, hogy Courage című világkörüli turnéját 2021-ben folytatja. A Covid-19 vírus miatt elhalasztott 2020-as európai dátumokat 2021 márciusától pótolja. Az átütemezett észak-amerikai dátumokat is hamarosan közzéteszik.


Celine és a Concerts West/AEG Presents a rajongók biztonságát tartja a legfontosabbnak, ezért is halasztották jövő évre a turné folytatását. A Courage World Tour európai koncertjei 2021. március 19-én Párizsban kezdődnek, melyet júliusig bezárólag, összesen 32 állomás követ. Köztük a budapesti koncert is, amely 2021. május 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre a Broadway Event és a Multimedia Organisation szervezésében.

„Nagyon reméltem, hogy még az idén visszatérhetek a színpadra, de semmi sem fontosabb, mint az egészségünk és a biztonságunk” – mondta Celine. „A koronavírus okozta pandémia miatt az egész világ nehéz időkön ment keresztül, együtt érzek mindenkivel. Tudom, hogy végül együtt túljutunk ezen a helyzeten és bepótoljuk ezt az elveszett időt is. Hiányoznak a koncertek… alig várom, hogy újra együtt énekeljünk. Vigyázzatok magatokra… hamarosan találkozunk!”

A 2020-as dátumokra megvásárolt jegyek érvényesek az új, 2021-es időpontokra. Így a budapesti koncert esetében is, a 2020. június 7-i koncertre megvásárolt jegyek érvényesek az új dátumra.

További információ a celinedion.com és a broadway.hu oldalakon található.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM