2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Josh Freese-zel indul a Foo Fighters turnéja
Dátum: 2023. május. 22. hétfő, 11:26 Forrás: ZeneFórum Szerző: -evy-
Már csak három nap van hátra, hogy elinduljon a zenekar első turnéja Taylor Hawkins halála óta, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy fény derüljön az új turnédobos kilétére, aki nem más, mint a számos helyről – például a Nine Inch Nailsből vagy Sting mellől – ismert zenész, Josh Freese lesz.


Foo Fighters: Preparing Music For Concerts címmel indított live streamet a zenekar, melynek humoros felvezetésében Chad Smith, Tommy Lee és Danny Carey is szerepel, de hamar kiderül, hogy nem közülük valaki, hanem Josh Freese ül a dobok mögé a csapatban. Josh legutóbb Danny Elfman mellett, illetve a The Offspringben működött közre, ám mindkét formációban más üti már a bőröket.

Freese fellépett a tavalyi Taylor Hawkins emlékkoncerteken is. Mint ismeretes, Taylor 2022 márciusában hunyt el váratlanul, ötven éves korában.

A már említett zenekarok mellett a Guns N' Roses-ben, az A Perfect Circle-ben, a Puddle Of Mudd-ban, vagy a Paramore-ban is megfordult már Freese, hogy csak párat említsünk, és több mint 300 lemezen működött közre különböző stílusokban.

Az új turnéfelállás május 24-én kezdi meg a koncertezést New Hampshire-ben.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM