2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Jethro Tull: 50 éves jubileumi koncert 2019-ben
Dátum: 2018. május. 17. csütörtök, 11:46 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Idén volt éppen 50 éve, hogy 1968. február 2-án, a londoni Marquee Clubban először lépett színpadra a Jethro Tull. Az eltelt évtizedek alatt több mint 60 millió albumot eladó együttes mára a korszak legsikeresebb előadói közé emelkedett, és az alapító frontembernek, Ian Andersonnak hála még mindig aktív, Magyarországon is rendszeresen fellépnek.

Idén Ian ezt a kerek évfordulót ünnepli: összeállított egy 50 dalból álló, a Jethro Tull teljes pályafutását bemutató válogatást, melyet 50 for 50 címen adott ki. Ez a válogatás képezi az idén induló turné alapját is: a koncerteken előkerülnek majd egészen korai, az alakulás időszakából származó dalok, több igazi sláger a This Was, Stand Up, Benefit, Aqualung, Thick As A Brick, Too Old To Rock And Roll: Too Young To Die, Songs From The Wood, Heavy Horses és a Crest Of A Knave lemezekről, de a frissebb kiadványok, így a Thick As A Brick 2 is felbukkan majd.

Az egész világot bejáró turné 2019 elején ér Budapestre: január 19-én a Kongresszusi Központban hallhatjuk ismét a Jethro Tullt.

a Livesounds bemutatja: Jethro Tull 50th Anniversary Tour
2019. január 19., szombat 20 óra

Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull koncert
Belépő: ülőjegyek kaphatók 10.900 – 18.900 Ft árakon
Jegyek kaphatók a Ticketportal és az Eventim hálózatában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://jethrotull.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/1869686053330852/


Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM