2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Itt a Tavaszi szél Paddy-verziója
Dátum: 2019. április. 01. hétfő, 15:56 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Már elérhető a Tavaszi szél című népdal azon változata, amit a Paddy and the Rats készített. A feldolgozást, amit a közönség tavaly májusban, a Petőfi Tv Akusztik című műsorában hallhatott először, a zenekar egész évben nagy sikerrel játszotta a koncerteken.


Tavaly májusban láthatták a nézők a Paddy and the Rats akusztikus produkcióját a Petőfi TV-n. A műsorban már hagyomány, hogy a fellépő zenekarok a saját dalaik mellett egy feldolgozást is hoznak, amit a miskolci banda sem felejtett el: a zenészek a Tavaszi szél című népdalt adták elő, hasonló hangszerelésben, mint ahogy a Queen tette annak idején a budapesti koncertjén. Az átiratot olyannyira megkedvelték a zenekar tagjai, hogy a televíziós szereplésük után kísérleti jelleggel néhány fellépésükön be is építették a produkciójukba – maguk sem gondolták, hogy a rajongóik ilyen nagy örömmel fogadják majd a dalt.

„Sokat gondolkodtunk, hogy kinek a szerzeményét dolgozzuk fel, mikor a Petőfi Akusztikra készültünk, de igazából nem nagyon találtunk olyan magyar számot, ami passzolt volna a zenekarhoz. Az, ahogy a Queen játszotta ezt a népdalt, mindig is nagyon tetszett, tulajdonképpen így került be végül az akusztikus produkciónkba” – magyarázza Paddy, a banda énekese. „Később elkezdtük a koncertjeinken is játszani, és ami egészen elképesztő, hogy nem csak a magyar közönség, hanem a külföldiek is ugyanúgy velünk éneklik.”

A feldolgozás sikerét látva a zenekar stúdióban is rögzítette a Tavaszi szél átiratát, amely mostanra a legnépszerűbb zenemegosztókra is felkerült. Az énekes azt mondja, a dal továbbra is a műsoruk része lesz az élő fellépéseken – a Budapest Parkban is eljátsszák majd, ahol május 16-án ad nagyszabású koncertet a zenekar.

Youtube link: https://youtu.be/1FLHjwZi7DA
Spotify link: https://open.spotify.com/album/67X2PbkcYDb9WjuteTJAIV
Budapest Park Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/347805389189612/


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM