2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Homme beperelte régi zenésztársait
Dátum: 2012. március. 12. hétfő, 03:00 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy

Josh Homme a Kyuss másik ex-tagjával, Scott Reederrel karöltve pert indított a hamarosan hazánkban is fellépő Kyus Lives! ellen.



A két zenész szerint John Garcia valamint Brant Bjork „védjegybitorlást, megtévesztést, valamint hamis megjelölést” követett el, ami miatt „sajnos” kénytelenek voltak perelni. Homme az eredeti Kyuss gitárosa volt egészen a banda 1995-ös feloszlásáig, a tavalyi újraegyesülésben azonban már nem vett részt. „Januárban volt egy megbeszélésünk, ahol próbáltunk segíteni nekik abban a kérésükben, hogy Kyuss Lives!-ként folytathassák. Tárt karokkal mi mindent megtettünk. Később fedeztük csak fel, hogy miközben a szemünkbe néztek, a Kyuss Lives! menedzsmentje, valamint a zenekar még 2011-ben beadtak szövetségi dokumentumokat, hogy ellophassák a Kyuss nevet... Pont ez az, amit el akartunk kerülni, és ez egy nagyon szomorú nap nekünk és John-nak – ahogy majdnem minden rajongónak is. Micsoda szükségtelen bonyodalom!” -áll a zenekar közleményében.


A Kyuss Lives! amúgy május 29-én lép fel hazánkban, a budapesti Barba Negra klubban.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM