2019. szeptember. 18. szerda, Diána napja van.
Gitárhősök vs. Prodigy – FEZEN 2. nap
Dátum: 2018. szeptember. 03. hétfő, 17:59 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A gitárok szerelmeseinek bőven akadt csemege a FEZEN második napján, ahol a leginkább a Stuck Mojo-ból ismert Rich Ward, Richie Kotzen és a Mr. Big zsenije, Paul Gilbert játékát is meg lehetett csodálni egy délután alatt. Levezetésképp pedig a Prodigy gondoskodott a kikapcsolódásról ezen az estén.


Sajnos 1999-es alakulásuk ellenére a Fozzy-t itthon még kevesen ismerik, így nem csoda, hogy egy meglehetősen korai idősávban, és a kisebb sátorszínpadon kapott csak helyet a profi pankrátor Chris Jericho, valamint Rich Ward vezette banda. Mindez azonban a legkevésbé se akadályozta meg őket abban, hogy odategyék magukat – szinte még el sem kezdődött a koncert, Rich máris az első sorokban, majd nem sokkal később a közönség kellős közepén termett, így a jelenlevők testközelből élvezhették a mindig mosolygó zenész zseniális riffeléseit, Jericho pedig természetesen most se hagyta otthon jellegzetes sálját, se világító dzsekijét, s mint ő, mint a zenekar többi tagja hatalmas elánnal adta elő dalait, s mozgatta meg a nem túl nagy, de annál lelkesebb nagyérdeműt.

FEZEN 2018

FEZEN 2018

FEZEN 2018

Mi közben Wardék erőműként robbantották be a bulit, addig a nagyszínpadon egészen más, kellemes blues-báros hangulatot teremtett Richie Kotzen, az éles váltás azonban ennek nem kedvezett, s mire áthangolódtam volna az egykori bandája, a Mr. Big előtt fellépő zenész játékára, már véget is ért koncertje.
FEZEN 2018

Sokan remélték, hogy Kotzen esetleg visszatér még a színpadra egy kis nosztalgiázásra a Mr. Bigbe, ám a realitás talaján maradva nem olyan meglepő, hogy erre nem került sor. A varázslat azonban nem maradt el, hiszen egy olyan zenekarról van szó, akiknek minden egyes tagjáról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni. A hangzás ugyan hagyott némi kivetnivalót, azonban a dalok – rögtön egy olyan slágerrel indítva, mint a Daddy, Brother, Lover, Little Boy, a játék, és a Billy Sheehan-Eric Martin-Paul Gilbert trió, kiegészülve a Matt Starr-ral Pat Torpey helyén kárpótoltak minket.

FEZEN 2018

FEZEN 2018

FEZEN 2018


A „Prodigy” szó hallatán sokan már unottan legyintenek, s bevallom, én sem vártam túl sokat a hazánkban meglehetősen sűrűn koncertező triótól annak ellenére se, hogy korai anyagaik abszolút a kedvenceim közé tartoznak, s anno még alig vártam, hogy végre Magyarországra is eljusson a csapat. A srácoknak sikerült azonban meglepetést okozniuk, s hamarosan egy hatalmas partiplaccá alakult a színpad előtti tér, s egy őrült buli vette kezdetét, ami a fesztivál egyik csúcspontjaként méltó zárása volt a második napnak.

FEZEN 2018

FEZEN 2018

(Koncertfotók: Máté Évi)

Megosztás:
További hírek

2019. szeptember. 18. szerda, 12:41

2019. szeptember. 17. kedd, 16:03

2019. szeptember. 17. kedd, 15:50

2019. szeptember. 17. kedd, 10:27

2019. szeptember. 16. hétfő, 15:55

2019. szeptember. 16. hétfő, 11:44

2019. szeptember. 16. hétfő, 08:35

2019. szeptember. 12. csütörtök, 13:58

2019. szeptember. 12. csütörtök, 11:28

2019. szeptember. 11. szerda, 18:38

Évfordulók

Frankie Avalon (1939)

Dee Dee Ramone (1952)

Kenneth Kirkland (1955)

Kovács László (1956)

Ricky Bell (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM