2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Fran Palermo: ősbemutató és szülinapozás Budapesten
Dátum: 2018. március. 22. csütörtök, 13:35 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A Fran Palermo zenekar legújabb dalának ősbemutatóját tartja április 16-ára halasztott koncertjén, és nem ez az egyetlen érdekesség, amivel készülnek. A Fran Palermo már 2011-es megalakulása óta kerüli a konvenciókat, mind felállásában, mind a zenei stílusok tekintetében. A hatodik születésnapját az A38 Hajón ünneplő zenekar stílusa sok különféle műfajt érint az indie-től a rock and rollon át az afropopig, mindez az ütősökkel, fúvósokkal és billentyűssel megdobott mediterrán hangulattal fűszerezve.


Egyedi, összetett hangzásviláguk talán annak is köszönhető, hogy négy nemzet – magyar, spanyol, kubai, görög – gyermekei hozták magukkal és gyúrták egybe zenei kultúrájukat.

És ha már hat éve kitartóan kerülik a sablonokat, miért lenne ez másképpen pont születésnapi koncertjükkel? Torta és lufik helyett tehát dögös ritmusokat, speciális színpadi díszletet, illetve egy vadonatúj, korábban még sohasem hallott dalt hoznak magukkal. Ez már csak azért is érdekes, mert legutóbb tavaly jelentkeztek új kiadvánnyal: a Bonerideren négy angol dal mellett helyet kapott egy régi klasszikus, a Holdvilágos feldolgozása is, ami a zenekar rég várt első magyar dala. Az, hogy ilyen rövid időn belül új szerzeményt hoznak ki, azt mutatja, hogy a Fran Palermo karrierje egyik legtermékenyebb és legsikeresebb időszakát éli.

Ha pedig ez nem lenne elég, előttük egy egészen különleges, a Franpihoz szorosan kötődő zenekar, a Black Flamingo áll színpadra. A desertrockot a pszichedéliával fűszerező projekt mögött Bejamin Korañi áll, akit szintén régi és jelenlegi Fran Palermo-tagok kísérnek: Henri Gonzo (dob) Dimitris Topuzidis (basszusgitár), Móricz Matyi (gitár és vokál) és Árvay Gábor (billentyűk).

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/165132260778713/

Fran Palermo – Fritz Rock: https://youtu.be/U--3cXK9TMg
Fran Palermo – Holdvilágos: https://youtu.be/-_yyN6sM2xM
Black Flamingo – Mitclan (EP): https://youtu.be/s_zHhOUhcMc


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM