2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​As I Lay Dying: visszatérés októberben az Unearth és a Chelsea Grin oldalán
Dátum: 2019. április. 05. péntek, 16:24 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
8 év kihagyás után, október 7-én érkezik ismét Budapestre, a Barba Negra Music Clubba a metalcore egyik meghatározó zenekara, a 2000-ben indult As I Lay Dying. Az amerikai együttes azután került parkolópályára, hogy énekesük, Tim Lambesis 2013-ban olyan botrányba keveredett, amivel a bulvármédiába és a büntetés-végrehajtási rendszerbe is bekerült.


Szabadulása, és az együttes újjáalakulása után Lambesis úgy nyilatkozott, hogy élete egyik fő feladata ebben a helyzetben, hogy megpróbálja jóvátenni azokat a károkat, amelyeket korábbi tetteivel okozott, és hogy segítse azokat, akik valamilyen függőségben szenvednek.

A csapat 2018 nyarán adta első, újjáalakulás utáni koncertjét, amit télen egy rövid amerikai és európai turné követett, méghozzá a klasszikus felállásban. A zenekar maga is egységesen kiáll mindenféle erőszak ellen, és abban hisz, hogy az emberek képesek lehetnek megváltozni. Tavaly egy új kislemezt is kiadtak, My Own Grave címen, ami a 2012-es Awakened óta az első friss szerzeményük.



Az idei európai turnéra egy népes zenészbrigád társaságában érkeznek: játszik még ezen az estén a Salt Lake City-ből érkező death core csapat, a Chelsea Grin, amely a Tom Barber nevű új énekessel felvett első közös albumot, az Eternal Nightmare-t mutatja majd be. Itt lesz még az idehaza már ismert bostoni metalcore együttes, az 1998 óta működő Unearth is, és színpadra áll a Texas-ból érkező keresztény metalcore csapat, a Fit For A King is. A négy amerikai csapat a Barba Negra Music Clubban lesz látható idén ősszel.

A Concerto Music bemutatja: Shaped By Fire Tour Europe 2019
2019. október 7., hétfő 18:30

Budapest, Barba Negra Music Club
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King koncertek
Belépő: early bird jegyek 8.900 Ft (csak Tixa és Rock1 oldalán), normál elővételes jegyek 9.900 Ft, a koncert napján 11.900 Ft. Galéria jegyek kaphatók 11.900 Ft-ért a Rock 1 oldalán
Jegyek kaphatók a www.tixa.hu és www.rock1.hu oldalakon, a CD Pince és Headbanger üzletekben, a Barba Negra Track jegypénztárban és postai utánvéttel a www.concerto.hu oldalon

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://asilaydying.com/
https://www.chelseagrinmusic.com/
http://www.fitforakingband.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts/
https://www.facebook.com/events/310499339540265/


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM