2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
50 amerikai egyetemi rádió tűzte műsorára a VHK dalait
Dátum: 2021. október. 28. csütörtök, 11:12 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​Amíg Magyarországon tudomást sem vett róluk a média, addig 50 amerikai egyetemi rádió játszotta a dalaikat, turnéztak Finnországban, Hollandiában Németországban és Angliában. Mindez a Vágtázó Halottkémekkel történt a ’90-es évek elején, amikor megjelent máig legnépszerűbb albumuk, az A semmi kapuin dörömbölve. A zenekar vezetője, Grandperre Attila november 4-én a Lemezjátszó Classic-esten mesél a dalokról és az akkori korszakról.


A semmi kapuin dörömbölve a Vágtázó Halottkémek harmadik nagylemeze. 1992-ben jelent meg az amerikai Alternative Tentacles gondozásában, ami a Dead Kennedys énekese, a punklegenda Jello Biafra kiadója. Az anyagot a zenekar német menedzserének javaslatára egy Eindhoven-i hangárban vették fel, majd Mándoki László München-i stúdiójában keverték. A lemezen olyan legendás szerzemények sorakoznak, mint a Hunok csatája, az Aláírhatatlan történelem vagy a Botrányos probléma.

„A dalok népszerűségét jól jellemezte, hogy amikor a Chapman Egyetemen kvantumbiológiát oktattam, és a klasszikus zenével foglalkozó professzor átkísért egy másik épületbe, beszélgetni kezdtünk. Szóba került a VHK, és kérdeztem tőle, hogy hallott-e róla. Mire azt válaszolta, természetesen, a Hunok csatáját mindenki ismeri” – idézte fel a történteket Grandpierre Attila.

Bár a magyar média nem vett tudomást a zenekarról, a '90-es évek elején 2-3000 fős koncerteket adtak Budapesten. Mindeközben nyugaton már komoly kultusszal bírt a zenekar: Angliában Henry Rollins-szal turnéztak, játszottak több európai országban, New Yorkban a „New Music Seminar”-on zenéltek, és A semmi kapuin dörömbölve lemez dalait 50 amerikai egyetemi rádió műsorára tűzte, több adó rotációban.

„Ahányszor meghallgatom a lemezt, mindig meglepődöm, hogy mennyi erőt és leleményességet hordoz magában – fogalmazott Grandpierre Attila. – Egyetlen célunk volt a megírásakor, hogy örök érvényű zenét hozzunk létre.”

A lemezről bővebben is mesél Grandpierre Attila november 4-én a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol az albumot meghallgathatja a közönség az énekessel. Az est házigazdája Horváth Gergely lesz, a program a Lemezjátszó Classic-sorozat része.

Az eseményt a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogram támogatásával, a Fülesbagoly Alapítvány partnerségében szervezik meg.

A Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1039696530186717?active_tab=about

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM