2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
415 ezren buliztak a 22. Szigeten
Dátum: 2014. augusztus. 18. hétfő, 12:46 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Rekordszámú látogatóval zárta be kapuit hétfő délelőtt a Sziget Fesztiválköztársaság. Magyar zászlóval futkosó Macklemore, színpadon snapchatelő Lily Allen, emelvényt mászó Bastille, vérprofi Queens of the Stone Age, nagycsaládos Blink-182, szeletelő Skrillex, látványosan táncoltató Calvin Harris – a neves külföldi előadók mellett a világ minden pontjáról érkező rózsaszín nyuszik, legófejű emberek, cápák, bajor nőként parádézó férfiak, Pikachuk és medvék szállták meg 22. alkalommal a Hajógyári-szigetet.

A tavalyi csúfos zökkenőt követően a szervezők idén megpróbálták összeszedni magukat, és a 22. Sziget Fesztiválra aktuális zenekarokkal töltötték fel a programtáblázatot. A felhozatal rekordszámú 415 ezer fesztiválozót, és egy 85 ezres teltházas csütörtöki napot hozott. A próbálkozás azonban nem volt teljesen sikeres: a Korn és a The Prodigy főműsorsávos szerepeltetése inkább keltett meglepetést, mint lelkesedést. A hét folyamán több esetben felmerült, hogyan kerülnek bizonyos zenekarok a nagyszínpadra, míg másokat az A38 sátorba száműznek, majd reménykednek, hogy be fog férni a tömeg. Míg a Manic Street Preachers és az Outkast fellépésén szellősen állt a tömeg a Klaxons, a Stromea és a The Bloody Beatroots alatt egy gombostűt is nehezen lehetett leejteni.

A zsúfoltság legnagyobb oka a színpadok összevonásával megszüntetett Party Aréna hiánya volt. Az A38 sátornál négyszer akkora programhelyszínbe többnyire még a legnagyobb neveknél is könnyedén befértek a fesztiválozók, azonban az új leosztásban sokan a szabadtéren rekedtek. A színpadok csökkentésével igen érdekes kombinációk születtek: táncdalfesztivál a Magic Mirrorban, blues színpad ír zenével. Az idei Sziget tapasztalatai szerint nem lehet megkerülni az elektronikus zenei programhelyszín kialakítását. A Placebot követő Skrillex vagy a Madness után szeletelő The Prodigy igen éles, már-már skizofréniát keltő kontrasztot alkotott. A nagyszínpad legyen a rendes zenekaroké, a DJ-ké pedig a Party Aréna - bár lehet egyedül engem nem lehetett megvenni Calvin Harris záróbuliján a tűzijátékkal és a lángcsóvákkal.

A kötelező por–eső–sár hármas az idei évben sem maradt el, bár nem lenne Sziget a Sziget sárban dagonyázó fesztiválozók nélkül. Ezen felül, az idei évben még 10 fokos éjszakákat is kaptunk – csak, hogy garantált legyen a Sziget-kór. A szélrohamok ellen leginkább a sátrakban vagy a tömegben lehetett védekezni, bár a többséget nem zavarta a hideg, rövidnadrágban és mezítláb ugráltak a legnagyobb viharok között. Otthon úgy is vár a Neocitrán.

Az idei év kulturális felhozatala már-már vetekedett a koncertekével: a Hello Wood szalmából készült tojásokat varázsolt a rétre, megelevenedett a berlini fal 21. századi verziója, gumitestű akrobaták tekeregtek a cirkusz sátrában, egész múzeumok költöztek a szabadtérre, performance-ok, utcazenészek és vizuális vetítések töltötték meg élettel a Fesztiválköztársaság utcáit. Emellett a sportbajnokságokon megfáradt tagjainkat, míg a Rubik-kocka versenyen kissé berozsdásodott agyunkat frissíthettük fel.

Az idei Sziget bővelkedett a kedves, szerethető pillanatokban: a kerekesszékes bodysurferek mellett a magyar zászlóval futkosó Macklemore és a fülvédőben Szigetelő apróságok látványa egyaránt megható volt. Ezen felül, ha nem is életre szóló, de szoros Sziget barátságok és szerelmek köttettek. Hétfő reggel minden sátornál elhangzott a bűvös „jövőre ugyanitt találkozunk” mondat. A fesztiválozók többsége már az éjszaka folyamán lebontotta sátrát és elindult vissza a normális élete felé, azonban sokan nem akartak megválni a Hajógyári-szigettől. Akadtak, akik a Sziget Beachen hálózsákba kuporodva csodálták a napfelkeltét és a természet ébredését, míg mások spontán koncertet adtak a bejáratnál elhelyezett, szemétdombra hasonlító „zene-sarokban”. Ám hamar elérkezett az a pillanat, amikor a korábban a fesztiválozókon roppant jól szórakozó biztonsági őrök arcáról leolvadt a mosoly, és szigorúan elkezdték kitessékelni az embereket. Végül is, mindent a csúcson kell abbahagyni.


Hajdú Eszter

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM