2020. június. 06. szombat, Norbert napja van.
32 éves Chingy
Dátum: 2012. március. 09. péntek, 09:33 Forrás: ZeneFórum Szerző: smart
1980. március 9-én a Missouri állambeli St. Louisban, a rapzene modern kori fellegvárában született Howard Bailey Jr., ismertebb nevén Chingy. A srác már 8 évesen az egyik helyi stúdió kifutófiújaként dolgozott.


Gyermekként részt vehetett Michael Jackson, Marvin Gaye és a Temptations lemezeinek készítésénél. Az ifjú rappert Nelly fedezte fel 2002-ben. Chingy tinédzserként Nelly minden lépését árnyékként követte, és tőle leste el a „szakma” fortélyait. Másik nagy segítője Ludacris, aki azonnal alkotói csapata, a Tha Peace Family nevű hip-hop kollektíva tagjává fogadta. Saját elmondása szerint nagy hatással volt zenéjére LL Cool J, a Run DMC, Snoop Dogg, és DJ Quik munkássága is.

2003-ban önállósította magát, és kiadta Right Thurr című dalát, melyben Trina és Jermaine Dupri is bevállalt egy-egy strófát. A kislemez olyan sikeres lett, hogy Amerikában 2., Angliában pedig 17. lett a hivatalos poplistán. Ezt követte Jackpot című korongja, amely szülőhazájában szintén ezüstérmes lett, de ami ennél fontosabb, hogy kétmillió példányban kelt el, így kétszeres platina lett. A CD-ről aztán sorra jöttek a kislemezek: a Snoop Doggal és Ludacris-szal közösen felvett Holidae In a 3. helyig jutott a Billboard Hot 100-en, a J-Weav közreműködésével készült One Call Away pedig ismét a 2. pozícióig verekedte fel magát.

Az amerikai kritikusok szerint Chingy úgy freestyle-ozik, mint Jay-Z, úgy löki a szöveget, mint 50 Cent és úgy prédikál, mint Nas. A 2003-as Billboard Awards átadásán Chingy az év legjobb új R&B énekese, a Right Thurr pedig a legjobb Rhytmic Top 40 felvétel lett. 2004-ben jött ki Chingy második, Powerballin’ című albuma, ám ez meg sem tudta közelíteni a Jackpot sikereit. Igaz, eladtak belőle egymillió példányt, ám az egyedüliként kimásolt maxi, a Balla Baby csak 20. lett az USA-ban. A rapper a show business egyéb területein is kipróbálta már magát, hiszen a 2006-ban mozikba kerülő Scary Movie 4 és a The System Within című filmekben is vállalt egy-egy epizódszerepet. Harmadik albuma, a Hoodstar 2006 tavaszán került a boltokba, melyet egy évvel később a Hate It Or Love It követett. 2012 elején leszerződött az Epic Records-hoz, ahol 5. albuma, a No Risk No Reward megjelenik majd.


Megosztás:
További hírek

2020. június. 05. péntek, 14:55

2020. június. 05. péntek, 10:14

2020. június. 04. csütörtök, 15:45

2020. június. 03. szerda, 17:44

2020. május. 25. hétfő, 13:09

2020. május. 21. csütörtök, 14:52

2020. május. 21. csütörtök, 10:49

2020. május. 20. szerda, 14:12

2020. május. 19. kedd, 11:43

2020. május. 18. hétfő, 10:38

Évfordulók

Giacomo Aragall (1939)

Paul lawrence Vincent Esswood (1942)

Robert Pilatus (1965)

Stan Getz (1991)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM