2020. június. 06. szombat, Norbert napja van.
29 éves Taylor Hanson
Dátum: 2012. március. 14. szerda, 08:23 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
1983. március 14-én született, vagyis ma ünnepli 29. születésnapját Taylor Hanson, az amerikai Hanson trió énekes-zongoristája. A három tesót (Taylor, Zac és Isaac) a Mercury kiadó tehetségkutatói fedezték fel egy fesztiválon, ahol a srácok saját szerzeményeiket játszották. Innét egyenes út vezetett a sikerhez…


Rögtön első, Mmmbop című kislemezük a listák élén landolt, debütáló albumuk, a Middle Of Nowhere pedig csak az Egyesült Államokban több mint négy millió példányban kelt el. Az 1980-as születésű Isaac, a ’83-as Taylor és Zac fiatal kora ellenére virtuóz módon kezelte az akusztikus hangszereket is, így nem csoda, hogy egyből a közönség kedvencei lettek. 1998-as Unplugged koncertjük után pedig a kritikusok is elismerően kezdtek nyilatkozni róluk.

A következő évben világkörüli turnéra indultak a fiúk, amelynek legemlékezetesebb pillanatait CD-n is kiadták. Aztán eltűntek a nyilvánosság elől, de 2000 májusában This Time Around című albumukkal visszatértek, bár a korábbi sikerek ezúttal elmaradtak. 2002 júniusában Taylor feleségül vette barátnőjét, és a házaspárnak azóta két gyermeke született.

A trió 2004 tavaszán az Underneath című hatodik albumával, karácsonykor pedig a 20th Century Masters – The Christmas Collection című, saját 3CG Records nevű kiadójuknál kijött CD-jükkel lepte meg rajongóit. 2005-ben a srácok Dél-Amerikában, Európában és Ausztráliában turnéztak, és a koncertkörút legjobb pillanatait a The Best Of Hanson: Live & Electric című lemezükön örökítették meg. 2007-ben The Walk, 2010-ben pedig Shout It Out címmel jelentkeztek nagylemezzel.


Megosztás:
További hírek

2020. június. 05. péntek, 14:55

2020. június. 05. péntek, 10:14

2020. június. 04. csütörtök, 15:45

2020. június. 03. szerda, 17:44

2020. május. 25. hétfő, 13:09

2020. május. 21. csütörtök, 14:52

2020. május. 21. csütörtök, 10:49

2020. május. 20. szerda, 14:12

2020. május. 19. kedd, 11:43

2020. május. 18. hétfő, 10:38

Évfordulók

Giacomo Aragall (1939)

Paul lawrence Vincent Esswood (1942)

Robert Pilatus (1965)

Stan Getz (1991)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM