2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
A Korai Öröm di formátumban adja ki új remixét
Dátum: 2002. május. 29. szerda, 00:00 Forrás: ZeneFórum Szerző: smart
Címkék:  lemezajanlo 
Az élet nem statikus, miért pont a zene lenne az? – lehetne a mottója a Korai Öröm úttörő kezdeményezésének. Hazánk egyik legismertebb underground bálványait tömörítő újhullámos rock csapat és a magyarországi alapítású digitális zenei cég, a Digimpro Kft. 2002. június elsején közösen adja ki az első zenei CD-Rom-ot, a forradalmian új di-formátumban (digitális improvizáció).
A di technológiában az áttörést a digitális improvizáció elemei és a Több-Variációs Lejátszás jelenti; egy dal minden lejátszásnál különböző verzióban, folyton változó remix-ként hallható. A di szakít a zene tradicionális szabályaival, a program a dal különböző egységeinek többféle verzióját használja fel s illeszti össze egy kompozícióvá. A zenemű egységeinek különböző variációit maga az előadó hozza létre a stúdióban, a lejátszó tehát az előadó által megszabott korlátok között tud „improvizálni”. E technológia lehetővé teszi egyetlen dal gyakorlatilag korlátlan számú variációinak megkomponálását, és ezzel kiterjeszti és egyben új dimenzióba helyezi a zenei élvezet határait. A dalok di-formátumban kerülnek lejátszásra. Ezek olyan digitális zenei fájlként foghatók fel, amelyek gyakorlatilag egy dal végtelen számú variációit képesek előállítani. A diTechnológia a magyar Mester Sándor (közismert néven: MS3) találmánya. A lejátszó szoftver, a diPlayer a cég honlapjáról (www.digimpro.com) ingyen letölthető, amellyel minden di-ben rögzített zene lejátszható, s amelyeket természetesen az első CD-Rom is tartalmaz. „A Korai Öröm minden tagja számára megtiszteltetés, hogy a mi zenénk lett az alapja az első di-ben rögzített kiadványnak. Ez egy forradalmi technológia, amelyet a zeneipar minden tagja használni fog”. – nyilatkozta Biljárski Emil, az együttes vezetője. A CD-Rom címe mindent elárul: Az élet nem statikus, miért épp a zene lenne az? A Korai Öröm produkciójához csatlakozott a Sunset Café-ból jól ismert DJ Jutasi és MS3 is. Az első, különleges CD-Rom limitáltan, mindössze 2000 példányban lesz kapható Magyarországon, amelyet 2002. június 1.-én dobnak piacra. A CD-Rom megvásárolható hazánkban, Németországban és Ausztriában egyaránt, valamint a cég honlapján. A CD-Rom-on található zene, különleges keveréke a könnyen hallgatható Underground House stílusnak és a hangulati ritmusoknak (ambient groove). A magyar Digimpro Kft.-t 2000-ben azzal a céllal alapították, hogy kifejlessze és népszerűsítse a digitális improvizáció újszerű rendszerét, amely a hangrögzítés elmúlt száz évének legnagyobb találmánya. Digipromo.com

Megosztás:
További ajánlók

2024. március. 20. szerda, 11:24

2024. március. 08. péntek, 13:00

2024. március. 02. szombat, 11:29

2024. február. 26. hétfő, 18:26

2024. február. 11. vasárnap, 11:33

2024. január. 24. szerda, 12:30

2024. január. 12. péntek, 09:00

2024. január. 08. hétfő, 16:02

2024. január. 06. szombat, 13:16

2024. január. 06. szombat, 07:30

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM