2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Piramis a Track-ben
Dátum: 2019. június. 17. hétfő, 17:11 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
A márciusi nagy sikerre való tekintettel, közkívánatra újra a fővárosban csendülnek fel a Piramis legendás dalai – július 12-én, a Duna-parti Barba Negra Trackben ad koncertet a zenekar. A csapat idei nyári turnéja ráadásul – így ez az este is  – abszolút a nosztalgiáról és a kedvenc slágerekről szól majd, hiszen kereken négy évtizedes az egyik legsikeresebb albumuk, „A nagy buli”.


Az 1979-es korong megjelenése óta szinte már ikonikussá vált: Szabadnak születtem, Ajándék, A szerelem ördöge vagyok vagy éppen a Becsület - csupa olyan számok szólalnak meg róla, amik ma már megkérdőjelezhetetlen alapvetésnek számítanak a hazai rocktörténetben. Ezeket a nótákat bármikor jó együtt énekelni és időutazásra indulni velük, főleg egy csillagfényes nyári estén, a Rákóczi híd budai hídfőjénél, a Barba Negra Track hangulatos szabadterén.

A fővárosi turnéállomáson, a jubileumi alkalom miatt több vendége is lesz a koncertnek: először Peter Kovary & The Royal Rebels nevű vintage rock formáció melegíti a terepet, majd a Zártosztály - egy igazán egyedülálló, anno egyetlen alkalomra alakult, majd végül mégis történelmet írt hazai szupergroup emeli az est rockfényét.

Piramis
2019. július 12.

Barba Negra Track

Vendég:
Zártosztály
Peter Kovary & The Royal Rebels

Jegyek:
Elővételben (2019. 07.11-ig): 3500 Ft
A koncert napján: 4000 Ft

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM