2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
Még biztonságosabb fesztiválozást ígér a Balaton Sound
Dátum: 2019. június. 17. hétfő, 17:03 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​A tavaly 160 ezres látogatószámmal rekordot döntő Balaton Sound fesztivál idén is nagy figyelmet fordít a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén. A tavalyihoz képest dupla annyi Safety First önkéntes áll munkába a fesztivál idejére és újdonság a Balaton Sound applikáción belül elérhető ún. SoundWatch fül, melynek segítségével meghatározható a fesztiválozók tartózkodási helye és az alkalmazáson belül közvetlenül segítséget is kérhetnek.


A Balaton Sound a tavalyi évben rekordszámú – több mint 160 ezer – látogatót vonzott. A világsztár dömping mellett ez annak is köszönhető, hogy a szervezők rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a biztonságra a Safety First kezdeményezés révén.

A Safety First program keretén belül a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket. A szakértői csapat, valamint az őket segítő önkéntesek a fesztiválon is kint lesznek, annak érdekében, hogy helyszíni jelenléttel és segítségnyújtással is hozzájáruljanak a biztonságos fesztiválozáshoz.

A Safety First szakértők egymással is megosztották, hogy milyen praktikákkal kerülhetők el a problémás szituációk: Hevesi Kriszta tanácsai itt, Zacher Gábor gondolatai itt, Lina és Panni praktikái itt, Lotfi Begi tanácsai pedig itt tekinthetők meg.

Újdonság, hogy a fesztivál ideje alatt a Balaton Sound applikáción belül elérhető SoundWatch funkció segíti majd a fesztiválozók biztonságát. A SoundWatch-ba belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont. Amennyiben nem tudja felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, abban az esetben közvetlenül is kérhet segítséget a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben.

A fesztiválon történő segítségnyújtásban az önkénteseké lesz a főszerep, a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, összesen közel 100 Safety First önkéntes segíti majd a biztonságos fesztiválozást. A Safety First csapathoz csatlakozó önkéntesek egy három napos tréningen vesznek részt, ahol amellett, hogy csapattá kovácsolódnak, meghallgatják a Safety First szakértőinek előadásait, illetve megtanulják, hogy a különböző problémás helyzetekben hogyan tudnak segítséget nyújtani társaiknak.

Idén már külföldiek is csatlakoznak a Safety First csapathoz, ezzel is hozzájárulva a jelentős számú külföldről érkező fesztiválozó biztonságérzetéhez. A fesztivál különböző területein pedig angol nyelvű molinókon lesznek olvashatók a Safety First szakértők tanácsai, illetve a fesztiválon kapható repoharakon is vicces, ugyanakkor edukatív tanácsokkal találkozhatnak a fesztiválozók.

„A Safety First programmal célunk, hogy a fesztiválozókat a felelősségteljes szórakozásra, saját magukra és egymásra való odafigyelésre ösztönözzük nemcsak a Balaton Soundon, hanem bármely tömegrendezvényen. Az idei évben mindezt a közel 100 fős Safety First önkéntes csapattal, a közvetlen segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch funkcióval és a nagyköveteink által megfogalmazott tanácsok minél szélesebb körhöz való eljuttatásával szeretnénk elérni. Célunk, hogy a programmal a nemzetközi közönséget is elérjük” – mondta el Fülöp Zoltán fesztiváligazgató.

Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM