2020. április. 08. szerda, Dénes napja van.
Kijött Grúbi első, egyben utolsó dala
Dátum: 2019. augusztus. 16. péntek, 19:53 Forrás: ZeneFórum Szerző: -smart-
A Krúbi néven ismert rapper 2017-ben robbant be a köztudatba, útját pedig azóta is teltházas koncertek fémjelzik. Első nagylemeze tavaly tavasszal jelent meg Nehézlábérzés címmel, idén februárban pedig Zárolás Feloldva című EP-jével borzolta a kedélyeket.


A szabadszájúságáról ismert rapper most pedig alteregójával, Grúbival támad, aki egy háromrészes videó sorozatban mutatta be a sztárság rögös útját. A kisfilmekben nyomon követhetjük az ikertestvér reménytelen próbálkozásait olyan sztároknál, mint Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Hiró (AK26) illetve a Belga. Végül a mai napon aztán Grúbi mégis elérkezett első – és a klip szerint utolsó – mérföldkövéhez is karrierjében, hiszen megjelent xd című, újfent sok iróniával operáló dala egy igen provokatív NSFW videoklip kíséretében. A kisfilmből az is kiderül, hogy Grúbi még mielőtt igazán befuthatott volna, sajnos eltávozott az élők sorából, hiszen a videóban két minyon vesz tőle könnyes búcsút. Aztán persze mást is csinálnak.



Krúbi tehát ezzel a dallal (is) készül első, A Rapgalaxis Őrzői címet viselő önálló parkos koncertjére, ahová beugranak majd mellé olyan haverok is, mint Dé:Nash, Kapitány Máté feat. Lil Frakk, Mikee Mykanic és Saiid (+Dj Q-Cee). Sőt, ki tudja, talán a szerencsétlen ikertesó, Grúbi is feltámad az eseményre, de ha nem, akkor is Krúbi emlékezik majd meg fivéréről ezzel a számmal. Augusztus 23-án tehát dalpremier és az év egyik legnagyobb rapbulija a Budapest Parkban!

Jegyek a Budapest Park oldalán vásárolhatók.

Megosztás:
További hírek

2020. április. 08. szerda, 11:57

2020. április. 02. csütörtök, 09:52

2020. március. 25. szerda, 09:57

2020. március. 19. csütörtök, 23:42

2020. március. 19. csütörtök, 12:49

2020. március. 17. kedd, 12:53

2020. március. 06. péntek, 13:16

2020. március. 06. péntek, 12:39

2020. március. 05. csütörtök, 13:13

2020. március. 05. csütörtök, 12:25

Évfordulók

Steve Howe (1947)

Julian Lennon (1963)

Lyane Leigh Hegemann (1968)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM