2024. március. 28. csütörtök, Johanna, Gedeon napja van.
Eredeti Kiss-taggal ünnepel a Kiss Forever Band a Barba Negrában
Dátum: 2015. szeptember. 09. szerda, 14:38 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
​A Kiss Forever Band, Európa első számú Kiss tribute bandájaként gyakran olyan hűen reprezentálja kedvenceit, hogy igencsak nehéz megkülönböztetni őket az eredeti formációtól, október 3-án azonban még egy kis hasonlítgatásra is sor kerülhet. Idén ősszel, 20. születésnapjuk alkalmából egy hatalmas zsúrra készülnek ugyanis a srácok, a hab pedig az ünnepi tortán egy igazi sztárvendég lesz: a Kiss egyik - 1984-től 1996-ig tartó - aranykorszakának gitárosa, Bruce Kulick fogadta el meghívásuk, és 1988 óta – amikor is kivel mással, ha nem a Kiss-szel lépett volna fel nálunk - látogat először ismét hazánkba. A rajongóknak külön jó hír, hogy akár személyesen is találkozhatnak a zenésszel egy meet&greet során, relikviáit pedig szintén beszerezhetik a helyszínen felállított standon a Barba Negra Music Clubban. A Domino-tól a Crazy Nights-ig számos klasszikus felcsendül majd az est során, a sorlemezek hallgatása mellett pedig nem árt elkezdeni készülni a jegyvásárlásra sem: már kaphatóak elővételben, 2000 Ft-os áron a tikettek, melyekhez a helyszínen 2500 Ft-ért lehet majd hozzájutni.

Különböző formációkból ismert zenészek, a Kiss Forever Band tagjai ’95-ben egyesítették erőiket – vagy nevezzük zenei tudásnak és közös Kiss szeretetnek -, hogy kedvenc zenekaruk dalait eljátszhassák a színpadon. Az E-Klubban szervezett Sztárok Együtt a Színpadon elnevezésű estjein való szereplés és hatalmas siker után a tagok úgy döntöttek, együtt maradnak, és ennek már 20 éve. Ez idő alatt pedig bejárták Európát, találkoztak az eredeti Kiss tagokkal, DVD és CD kiadványt is jelentettek meg, október 3-án pedig (ahogy minden évben) a Barba Negra Music Cubban ünnepelhetjük meg a megalakulásuk évfordulóját!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/684141231686946/

Megosztás:
További hírek

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

2024. március. 22. péntek, 11:54

Évfordulók

Béres János (1930)

Samuel Ramey (1942)

Leblanc Győző (1947)

Stevie Morris (1954)

Cheryl "Salt" James (1967)

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM