2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
​Balaton koncert a telihold alatt
Dátum: 2022. május. 16. hétfő, 10:36 Forrás: ZeneFórum Szerző: evy
Ha most feltesszük a kérdést a fiatalabb generációnak, valószínűleg még nekik is eszükbe jut egy-egy ismertebb Balaton sláger, de a szüleiknek, akik a hetvenes-nyolcvanas években voltak fiatalok, egészen biztos, hogy valódi élmény-mozi indul be a képzeletükben az ikonikus név hallatára.

A Balaton zenekart 1979-ben alapította – az amúgy ugyanebben az időben aranykorukat élő Tarr Béla filmek zenéjét is jegyző – Víg Mihály és Hunyadi Károly. Az együttes első koncertjét a műfajban ugyancsak legendás URH zenekarral közösen adta 1980-ban egy igen különleges helyszínen: a Kulich Gyula téri pszichiátriai intézet udvarán. A fellépés után aztán a Balaton egyhamar a magyar underground színtér megkerülhetetlen szereplőjévé vált, mint újhullámos tétel, majd életútjuk fontos mérföldköveként egy időben szorosan együttműködtek az Európa Kiadó, illetve a Trabant zenekarokkal, majd hiába telt el több mint négy évtized, hosszabb-rövidebb szünetek és tagcserék után ma is aktív a csapat. Ráadásul tavaly jelent meg egy Ady verseket tartalmazó lemezük, ami érthető módon legalább dupla időutazás. Így jönnek régi és új Balaton-hangulatok, no meg visszavarázsolt ifjúság május 16-án hétfőn, a KKMH RockHáz szabadtéri színpadán.

A zenekar tagjai:

Víg Mihály: ének, gitár
Keszei Krisztián: szólógitár
Dudás Zsombor: dob
Horváth Gábor: basszusgitár

2022. május 16., Budakalász


További infó: https://www.facebook.com/events/388972316563735
Jegyvásárlás: https://tixa.hu/Balaton_koskarolymh

A koncert különlegessége, hogy szabadtéren zajlik majd, a telihold alatt.
Jegyek kaphatók a fenti linken 1.500 Ft-os és az esemény előtt, a helyszínen 2.000 Ft-os áron a befogadóképesség erejéig.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

2024. március. 22. péntek, 12:58

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM