2024. március. 29. péntek, Auguszta napja van.
A New Order a Bécsi Ünnepi Hetek vendégeként koncertezik
Dátum: 2018. május. 03. csütörtök, 06:46 Forrás: ZeneFórum Szerző: Janurik János
​A ’80-as évek egyik legsikeresebb brit new wave / poszt-punk / szintipop formációja, a New Order közel évtizedes szünet után 2013-ban és 2015-ben is új albummal jelentkezett. A Bernard Sumner vezette csapat Bécsben két karrierösszegző koncertet is ad május második hétvégéjén.


Bécs mindig is kedvelt célpontja volt a kultúrára éhező turistáknak, gondoljunk csak a rengeteg múzeumra, könyvtárra, színházra, mozira és nem utolsósorban a számos komoly-, és könnyűzenei koncertteremre. Bécs máig igyekszik hű maradni a „zene városa” kitüntető címhez, amit az is igazol, hogy szinte nincs olyan hét, amire ne jutna egy rangos zenei előadás – legyen az komolyzene vagy valami modern. Minden ízlés megtalálja a maga programját. Az egyik legrangosabb kulturális eseménysorozat, a Wiener Festwochen – mely lassan egyszázados múltra tekint vissza – idén nem kisebb vendéggel büszkélkedhet, mint a New Order zenekar, mely az egyik legmeghatározóbb formációja az elmúlt 40 év brit popzenéjének.

A poszt-punk és az új hullám jegyeit egyaránt magán viselő, kezdetben a Joy Division darkos zenei örökségét továbbvivő, majd a New York-i alternatív dance clubok felfedezettjeként a független sikerlisták élére törő New Ordernek máig sikerült megőriznie népszerűségét a New Wave és az elektronikus zenék szerelmeseinek körében.

Karriertörténetük legkiemelkedőbb sikerét a Blue Monday című 1983-as (majd 1988-ban, Quincy Jones produceri segédletével újrakevert) kislemezüknek köszönhetik, mely minden idők legnagyobb példányszámban eladott maxija volt az Egyesült Királyságban – legalábbis az independens zenék táborán belül.



További húzódalaik (The Perfect Kiss, Bizarre Love Triangle, True Faith, Touched By The Hand Of God, Round & Round, Regret, Crystal, Krafty) mellett nívós soralbumaikra is érdemes volt odafigyelni, melyek közül a legutóbbi (Music Complete) a Daniel Miller nevével fémjelzett Mute Records-nál került kiadásra, 2015. szeptemberében.



Ez volt a banda első lemeze a legendás basszeros alapítótag, Peter Hook nélkül, aki 2007-ben fordított hátat a társainak, később viszont rossz néven vette, hogy azok nélküle folytatták tovább a zenekarosdit. Rossz szájízű pereskedéseik, a sajtón keresztüli egymásnak üzengetéseik mára csitulni látszanak, amit az is bizonyít, hogy a New Order Facebook-oldalán promotálta a Peter Hook & The Light idei USA-turnéját.

Bernard Sumner dalszerző-gitáros-vokalista mellett tehát Hookot leszámítva Stephen Morris (dobok, ütősök, szintetizátor) és Gillian Gilbert (billentyűs hangszerek, szintetizátorok) is jelen van a klasszikus felállásból. Őket Philip Cunningham és Tom Chapman kíséri ez idő tájt, az előbbi gitáron és szintetizátorokon, az utóbbi pedig basszusgitáron és billentyűsökön.

neworder_2.jpg

A szintetizátorok nem csak a New Order legutóbbi korongján jutottak kiemelt szerephez, hanem a Bécsben is bemutatásra kerülő – Liam Gillick kortárs festő, szobrász és objektművész, valamint Joe Duddell komponista segédletével színpadra állított – So it goes... című egyedülálló Gesamtkunstwerken is. Nem hagyományos koncertről beszélünk ugyanis, hanem egy 12 fős szintetizátor-orkeszter által, valamint Gillick fényépítészeti ötleteivel megturbózott hang- és látványorgiáról, melyre egy éven keresztül gyúrt a New Order legénysége, valamint művészeti segítőik.

A karrierösszegző koncert számos ritka, élőben az elmúlt bő 30 évben nem, vagy alig játszott felvételnek is helyt ad – legalábbis Manchesterben tavaly nyáron olyan dalokkal lepték meg a közönséget, mint például a Disorder, melyet utoljára Ian Curtis halála előtt játszottak 1980-ban, még Joy Divisionként.



Hogy Bécsben milyen dalmenettel rukkolnak elő, azt még nem tudni, meg talán jobb is, ha meglepetés marad. Mint ahogyan az is, hogy a két estés (!) koncertelőadás setlistje ugyanaz lesz-e május 12-én és 13-án, a bécsi Museumsquartier E-csarnokában.

Akinek tehát megjött a kedve egy kis bécsi kultúr-kiruccanáshoz május második hétvégéjén, melynek csúcspontja a New Order exkluzív dupla-fellépése lesz, az itt szerezhet rá jegyet.


Megosztás:
További hírek

2024. március. 29. péntek, 12:00

2024. március. 28. csütörtök, 21:34

2024. március. 27. szerda, 21:01

2024. március. 27. szerda, 14:40

2024. március. 26. kedd, 13:10

2024. március. 25. hétfő, 16:45

2024. március. 25. hétfő, 11:34

2024. március. 24. vasárnap, 23:26

2024. március. 24. vasárnap, 18:54

2024. március. 23. szombat, 11:49

Évfordulók

A mai napon nincs megjelenítendő évforduló!

tovább »
Hírdetés
Lájkolj :)

Toplisták
© 2010. by NETFORUM