Fesztivál-beszámoló, aki lemarad, az kimarad alapon, avagy nesze nektek rock’n’roll.
Aki ott volt, az tudja, hallotta, érezte. Aki meg nem, az már nem fogja hallani és érezni, de most megtudhatja, miért is Tokaj az igazi fesztiválozók nagy kedvence.
Hegyalja 2010.
Apró fesztivál, annyi színpaddal, ami még egy este alatt is kényelmesen bejárható, úgy is, ha az ember minden pultnál akar inni egy pohárka szeszes italt. Apropó szeszes ital. Bor-vidéken vagyunk, vagyis alap a pálinka és a bor. Apropó pohár. A fesztivál környezettudatossága miatt ezt 200 Ft-ért vissza lehet váltani, illetve a műanyag palackok is érnek egy-egy ital kupont. Ennek eredményeképpen messze ez a legtisztább hely, ami 80.000 embert szórakoztat pár nap alatt. Újabb piros pontot adnék még, mert a vonatállomás is csak egy izmosabb öt perc sétára van. Ami némi kényelmetlenséget okozott, az a sár mennyisége (gumicsizi nélkül egy tapodtat se), valamint hogy a Tisza idén sajnos nem tudta fogadni a fürdeni vágyókat. Ennek ellenére azért túl lehetett élni a délutánokat például egy borpincében. Este pedig jöhetett a buli!
Hegyalja 2010.
Minden napnak meg volt a maga kedvence (részemről legalábbis), így első nap a Texas in July koncert lett a győztes. A második nap nem is volt kérdés, hogy a Groove Armada adja a legnagyobb bulit. Több tízezren adták át magukat az élvezetnek. Csalódás volt sokaknak viszont másnap a Motörhead. A várva várt koncert ugyanis nem tartogatott túl sok meglepetést, így csak az igazi ősrajongók nem ásítoztak a végére. Az elsőre kissé szombati felhozatal, vagyis a Motörhead-Roots Maunva-Meshuggah koncertek miértjére csak másnap tudhattam meg a választ. Az Ákos koncert ugyanis gyakorlatilag lesöpörte mindet egyszerre. A fesztivál utolsó bulija így a fesztivál legjobb bulija is lett egyben. Jövőre minimum egy Radiohead-et várok, de Brian „Head” Welch szólólemezét sem illik elfelejteni (leesett?). Idén egyelőre sajnos vége.
Oldalaink tartalmának teljes, vagy részben történő reprodukálása vagy továbbadása
a ZeneFórum Kft. előzetes hozzájárulása és a zeneforum.hu URL feltüntetése nélkül tilos!